Egészség

6 házi praktika torokfájásra

3. Gyömbér

Univerzális hatásának köszönhetően csillapítja a fájdalmat, megszünteti a köhögést, gyulladáscsökkentő, vírusölő, rengeteg vitamint tartalmaz, sőt, még az orrdugulásnak is búcsút inthetünk, ha gyömbérből készült főzetet kortyolgatunk. Alaposan mossunk meg egy kicsi, 1-2 centis darabot, vágjunk belőle karikákat, majd tegyük forrásban lévő vízbe és hagyjuk állni 5-7 percig. Tehetünk hozzá szegfűszeget is, fantasztikus ízt kölcsönöz a teának, és a benne található illóolajoknak köszönhetően a gyógyulást is elősegíti. Miután kihűlt egy kicsit, mézzel és citrommal lehet ízesíteni. Mennyei!

4. Hagyma

Nem kell megijedni, ha teaként fogyasztjuk, kioldódnak az illóolajok és így nem érződik a kellemetlen szaga, csodás hatásait azonban így is kifejti. 1-2 fej vöröshagymának szedjük le a külső, vékony rétegét, vágjuk négyfelé, forraljuk fel, majd hagyjuk ázni egy kicsit. Van, aki szerint nem jó az íze, de természetesen vannak, akik szeretik – egy próbát mindenképp megér. Másképp is fel lehet használni a hagymát: vágjuk karikákra, tegyük egy tálba, csorgassunk rá mézet, majd hagyjuk állni egy éjszakán át. Reggelre kész is a házi köhögéselleni szirup, melyből fogyaszthatunk a nap folyamán ízlés szerint. 1-2 nap alatt segít a javulásban!

Fotó: healthyfoodspace.com
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Egyre több gyakorlati tapasztalat világít rá a hazai REpont visszaváltási rendszer egyik legnagyobb, úgynevezett láthatatlan problémájára, amely naponta több tízezer műanyag palack újrahasznosítását...
Egészség
Nem minden, a szív számára kedvezőtlen étel tűnik elsőre egészségtelennek, ezért érdemes a megszokott fogásokkal kapcsolatban is tudatosabbnak lenni.
Sztárok
A Harry Potter-franchise évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvend világszerte, a rajongók pedig a mai napig rajonganak a filmek háttérben zajló, sokszor egészen megdöbbentő kulisszatitkaiért.
Lifestyle
Rendkívül ritka és felháborodást kiváltó felvétel járta be a közösségi médiát: a Balaton szokatlanul alacsony vízállása miatt feltáruló tómederben kapta lencsevégre egy fotós a vízben dolgát végző...
Lifestyle
A néhány napja elhunyt amerikai újságírónő, aktivista Gloria Steinem rengeteget tett az egyenjogúsgért és azért, hogy a nők hangját az egész világon meghallják. A modern feminizmus egyik legismertebb...
Sztárok
Ugyan teljesen átalakult zsűrivel és megújult lendülettel tért vissza a képernyőre a Megasztár legújabb évada, a műsorból kikerült Tóth Gabi személye továbbra is folyamatosan jelen van a stúdióban.