Egészség

Három gyerekből egy reggeli nélkül indul el otthonról

Túl sok fehér lisztből készült kenyeret és péksüteményt, az ajánlottnál kevesebb rostban gazdag zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak a gyerekek reggelire. Már aki egyáltalán reggelizik. A kicsik egyharmada ugyanis üres gyomorral indul el az iskolába.

Megdöbbentő adatok

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) és a Nestlé közös kutatása a 4 és 10 év közötti budapesti és kecskeméti óvodás-iskolás gyerekek táplálkozási-, köztük reggelizési szokásait vizsgálta mintegy 800 főből álló reprezentatív minta segítségével. A felmérés eredményeiből kiolvasható, hogy három gyerekből egy reggelizés nélkül indul el otthonról az iskolába. A szülők túlnyomó többsége tisztában van azzal, hogy milyen fontos az első étkezés szerepe abban, hogy a gyermekük kellő energiával töltődve birkózzon meg azokkal a szellemi és fizikai kihívásokkal, amit az óvoda és még inkább az iskola jelent.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az energiabevitel mellett pedig az egészséges táplálkozást is fontosnak tartják, legalábbis elméletben. A gyakorlat ugyanis mást mutat. A gyerekek 43 százaléka fehér lisztből készült péksüteményt kap reggelire, a teljes kiőrlésű termékek csak a kicsik 16 százalékának reggelijében szerepelnek. Zöldséget és gyümölcsöt a gyerekek 35-39 százaléka fogyaszt reggelente rendszeresen, további 30 százalékuk alkalmanként, tehát mintegy egyharmaduk reggelijéből teljes mértékben hiányoznak ezek az alapvető, rostokban gazdag élelmiszercsoportok.

A reggelit teljes mértékben kihagyók 26 százaléka időhiánnyal magyarázza, miért indul a gyerek üres gyomorral iskolába. Szintén népszerű válasz volt, hogy a gyerek azért nem reggelizik otthon, mert nem éhes. Az aggasztó adatokon csak a hétvége szépít némileg, ilyenkor többen reggeliznek, mint a rohanó hétköznapokon.

Fotó: cabeau.com

Oldalak

Egészség
Egészség
A kávé önmagában nem feltétlenül egészségtelen, de vannak olyan változatai, amelyeket jobb ritkábban inni.
Lifestyle
Egy Oroszországban élő magyar lány népszerű videóban mutatta be a magyar konyha sokszínűségét. Orosz ismerősei alig hitték el, hogy a magyarok édesen eszik a tésztát és a gesztenyét.
Sztárok
Szerdán áll bíróság elé Molnár Áron, akit a Fóti Gyermekotthon korábbi igazgatója, Páger Pál Attila perelt be rágalmazás és becsületsértés miatt. A színész-aktivista kemény üzenetben reagált a...
Sztárok
Ember Márk és felesége, Virág Horvátországban ünnepelték első házassági évfordulójukat. Az élmény azonban váratlan fordulatot vett, amikor a színész egy ügyetlen mozdulattal a sötét tengerbe ejtette...
Lifestyle
A megfelelő stratégiákkal, napi és heti rutinokkal, valamint tudatosan kialakított szokásokkal a takarítás nem stresszforrás, hanem a kiegyensúlyozott élet része lehet.
Lifestyle
Több mint hatszáz év telt el születése óta, mégis Jeanne d’Arc, az orléans-i szűz neve ma is ismerősen cseng, hiszen nemcsak Franciaország történelmének egyik különleges alakja, hanem olyan női...