Egészség

A jóból is megárt a sok! A túlzott folyadékbevitel is veszélyes

Szinte nincs nap, hogy ne hallanánk a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel fontosságáról, ami szükséges szervezetünk működéséhez, fizikai és szellemi teljesítőképességünkhöz, egészségünk megőrzéséhez és a jó közérzetünkhöz. Természetesen helyes erre felhívni a figyelmet, hisz már az enyhe kiszáradás is kellemetlen tünetekkel járhat – figyelmeztet az Európai Hidratációs Intézet. Mégis érdemes megjegyezni, hogy nem tanácsos átesni a ló túlsó oldalára, a túlzott folyadékfogyasztás ugyanis veszélyes is lehet, extrém esetben akár halált is okozhat, legyen szó akár olyan ártalmatlan italról, mint az – egyébként – éltető víz.

Jóból is megárt a sok

Vízháztartásunk viszonylag szigorúan szabályozott, a napi ingadozása nem haladhatja meg a test víztartalmának 1 %-át, ez azt jelenti, hogy egy egészséges felnőtt esetében ez a tartomány mindössze 250-500 ml között mozoghat. Folyadékvesztés esetén, mint pl. a verejtékezés, azonnal működésbe lép testünk jelzőrendszere, szomjasak leszünk, vesénk pedig visszatartja a szervezetünkben lévő folyadékot. A legtöbb ember ezekre a jelzésekre reagálva pótolja a szükséges folyadékmennyiséget, azaz megfelelő mértékben inni kezd. Ritkán, de előfordul azonban az is, hogy valaki ilyenkor túlzásba viszi a folyadékbevitelt vagy az egész napos szomjazás után hirtelen akarja nagy mennyiségben pótolni az elvesztett folyadékot, és ez túlzott hidratációhoz vezet.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

„A túlzott folyadékbevitel lehet akut, amikor nagyon rövid idő alatt kerül túl sok folyadék a szervezetbe (pl. egy sörözés, sportolás alkalmával vagy drogfogyasztás miatt) és lehet krónikus is, amikor hosszabb távon jelentkezik a túlzott folyadékfogyasztás (pl. antidepresszáns tartós szedése esetén vagy kényszerivásban szenvedőknél)” – magyarázza Antal Emese, az EHI tudományos munkatársa.

Az egyszeri, nagyobb mennyiségű folyadékbevitel többnyire ártalmatlan, ezt a szervezet gyakoribb és bőségesebb vizeletürítéssel korrigálja. Sportolóknál, fizikai munkát végzőknél, amikor a verejtékezéssel nemcsak vizet, hanem nagyobb mennyiségű sót is veszít a szervezet, fontos, hogy ne csak a vizet, hanem a sót is pótoljuk. Ellenkező esetben hiponatrémia, vagyis a vér sóhiányos állapota alakulhat ki. Ennek következtében, pl. víz jelenik meg a vérben és a sejtekben, amely ödémát hoz létre, ez különösen az agynál lehet veszélyes. Enyhébb esetekben a túlzott vízbevitel sóhiánnyal együtt fejfájást, álmosságot vagy hányingert okozhat, de a koponyán belül megnövekedett nyomás korlátozhatja a vér áramlását, ami rohamokhoz és akár halálhoz is vezethet.

Fotó: hiexpsd.com

Oldalak

Egészség
Home&Design
Sokan bizonytalanságban vannak, hogy mit csináljanak a virág, vagy szobanövény elszáradt részeivel.
Sztárok
A brit királyi család körül az utóbbi években szinte állandóan akad valamilyen családi feszültség, ám most úgy tűnik, nem feltétlenül az a konfliktus lehet a legnagyobb probléma, amelyről a legtöbbet...
Lifestyle
A Halak belső iránytűje ma különösen pontosan működik - olvasd el napi horoszkópod te is!
Utazás
A szakemberek szerint ez is a klímaváltozás műve az Adriánál, és más medúzafajok is kezdenek megjelenni.
Lifestyle
A többség azért nem szereti betenni a ventilátort a hálószobába, mert zavarja a hang.
Sztárok
Mi magyarok még mindig rajongunk a Columbo című sorozatért, és a készítők is tudják, hogy nehéz lenne feléleszteni a szériát Peter Falk nélkül.