Egészség

Gyermekek és a cukorfogyasztás

Gyermekek és az étkezés

A kutatás alapján a gyerekek minden nap fogyasztanak gyümölcsöt, 47% százalékuk napi 3-szor a szülők szerint. A legtöbb gyümölcsöt Sopron, Baranya és Tolna megyében fogyasztják a gyerekek a szülők állításai szerint. A zöldségek fogyasztása kisebb mértékű, azonban a szülők 56,8%-a úgy nyilatkozott, hogy napi kétszer ad gyermekének zöldséget. A legtöbb zöldséget Zala megyében fogyasztják, de Sopron megye, Komárom-Esztergom és Budapest is az élbolyban található.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A felmérésből kiderül az is, hogy még mindig kevés halat fogyasztanak a gyerekek. Bár a szülők tudják, hogy a hal fontos D-vitamin forrás lehet, de csak a megkérdezettek 5,2%-a mondta, hogy hetente többször is fogyaszt kisgyermeke halat, míg 53%-uk állítja azt, hogy gyermeke soha vagy nagyon ritkán eszik halat.

A kutatásból az is kiderült, hogy négyből egy szülő gondolja úgy, hogy gyermeke viszonylag gyakran fogyaszt édességet, azonban a megkérdezettek fele azt nyilatkozta, hogy rendszeresen ad gyermekének gyümölcslevet vagy egyéb édesített üdítőket. Ebből arra következtetünk, hogy a szülők ezeket nem tekintik édességnek, a valóságban azonban cukortartalmuk miatt egyértelműen növelik a gyerekek napi szénhidrátbevitelét.

A probléma ellen a legtöbbet természetesen a szülők tehetnek. A közelmúltban mintegy 3500 édesanya megkérdezésével fejeződött be a Nutricheq kutatás, amely eredményei azt mutatják, bár a szülők tisztában vannak az egészséges táplálkozás alapelveivel, mégis úgy érzik, még van mit tenniük e téren. „A kutatásban a Magyar Védőnők Egyesülete is részt vett, mert fontosnak tartjuk, hogy felmérjük, mit is gondolnak az édesanyák az egészséges táplálásról, és mi a valóság ehhez képest” – mondta Csordás Ágnes, a MAVE elnöke.

Hozzátette, hogy örömmel látják a kutatás eredményét, hiszen ez sok területen, például a zöldség és gyümölcsfogyasztásban előrelépést mutat. „Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy sokat kell még tennünk, amíg az egészséges táplálkozás alapelvei mindenhol megvalósulnak. Ezért örömmel üdvözöljük a közétkeztetési törvény módosításait, amelyek már a bölcsődében is meghatározzák, miből mennyit fogyaszthatnak a gyerekek.”

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot és oszd meg másokkal is!

Ezt is ajánljuk: Ezeket edd, ha kisbabát szeretnél - Katt ide!

Fotó: lifeway.com

Oldalak

Egészség
Sztárok
Büntetőeljárást indított a BRFK a DJ Oti koncertjén történt rosszullétek miatt. Tanúkat hallgatnak ki és kamerafelvételeket elemeznek.
Sztárok
A testét ért bántó megjegyzések miatti visszavonulásáról szóló bejelentés után most örömteli hírről számolt be Ariana Grande: hivatalosan is felvállalta a szerelmét.
Lifestyle
Érzékszervi probléma miatt visszahívták a MILSANI 3,5%-os ESL tejet. Az üzletlánc blokk nélkül is visszatéríti a termék árát.
Lifestyle
A legtöbben automatikusan a szelektív hulladékgyűjtőbe dobják a pizzás dobozt, pedig ez komoly hiba. Mutatjuk, hova való valójában.
Lifestyle
A csapadékhiány és a hőség miatt drámai módon lecsökkent a Fertő tó vízszintje, a hatóságoknak már a halakat is menteniük kell a környező vizekből.
Sztárok
Leleplező fotók készültek Joshua Jacksonról: a hollywoodi szívtipró egy Los Angeles-i parkban csókolózott a nála 19 évvel fiatalabb modellel.