Férfi a szerkesztőségben - A Mamma Mia színésze a Femcafe új bloggere

Színészként éled a mindennapjaidat, de már gyerekként is színpadon voltál. Emlékszel az első szerepedre?

Ne viccelj! Persze! Az történt, hogy éppen ugrabugráltam az akkori általános iskolám folyosóján, ahol az osztályfőnök nénim egyszer csak odajött, és megkérdezte, hogy mégis mit keresek én még mindig itt. Én pedig nemes egyszerűséggel azt feleltem: "hát nincs órám". De – mondta - ő nem úgy érti, hanem, hogy miért nem vagyok én is a Békéscsabai Jókai Színházban, mikor a többiek is mind ott vannak egy meghallgatáson? És én is most azonnal induljak oda, ott a helyem! Úgyhogy gyakorlatilag miatta mentem el az első meghallgatásomra.

És végül hogy sikerült, tetszettél nekik?

Táncolni kellett, meg egy verset elmondani, amihez kb. a Talpra magyart tudtam össz-vissz, szóval nem voltam valami felkészült, de valahogy csak sikerült. Majd azt mondta az egyik úriember, hogy nagyon jó lesz, most csupán arra kérne, hogy mondjam el újfent ezt a verset, de úgy, hogy az utolsó pár sorra kezdjek el sírni. Gyerekként persze mindjárt arra gondoltam, hogy mi ez a hülyeség, de hát végül is újra elkezdtem szavalni, és fogalmam sincs hogyan, de ahogy a nagykönyvben meg van írva, a végére zokogó görcsben törtem ki.

Akkor nagy élmény volt…

Igen és arra is emlékszem még, hogy ezek után hazamentem, és nagyon dühös voltam, és mondtam a szüleimnek, hogy ez felháborító és vegyék tudomásul, hogy nagyon haragszom rájuk. "De hát miért?" – kérdezték tőlem, mire én kifakadtam, hogy hát azért, mert mindenkinek ott volt az anyukája, vagy az apukája a színházban és csak az enyéim nem, ami rendkívül rosszul esett. Ők meg csak néztek rám furcsán, hogy voltam színházban? De hát, hogy is lehettek volna ott, mikor nem is tudtak róla? Szóval ők így szereztek tudomást erről, majd pár nap múlva jött egy levél a színháztól, hogy tulajdonképpen a főszerepére válogattak ki, a "Légy jó mindhalálig" című darabnak.

Akkor igazi siker sztori a Tied!

Igen, később egyből fel is vettek a Színművészeti Főiskolára, aztán év végén kirúgtak… Azt mondták, hogy még nagyon fiatal vagyok, és még bármi lehet belőlem! Na, ott azért eléggé megtörtem. Ezt ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor az embernek van egy kis spájza, ahova pakolja a cuccait és közben úgy sakkozik, hogy minden szépen elférjen. De jön egy földrengés és egyszer csak rájössz, hogy nem jó helyre pakoltál, lehet, hogy nem is a tied ez a sufni, de még a cuccok sem. Szóval én nagyon drámaian fogtam föl akkor ezt a helyzetet, de végül egy kicsit később Békéscsabán aztán sikerült befejeznem az iskolát.