Férfi a szerkesztőségben - A Mamma Mia színésze a Femcafe új bloggere

Se nem alacsony, se nem magas göndör hajú férfi áll a szerkesztőség ajtajában, talpig motoros szerkóban. "Szép napot!" – vidáman köszön – ami igazán jól áll neki, merthogy az egész lénye valami olyan energiát sugall, amivel csak ritkán találkozik az ember. Már kezdem is kicsit szégyellni magam, hogy semmit sem tudok róla, pedig hát színész, méghozzá nem is akármilyen. Sebaj - gondolom, - épp itt az ideje, hogy ez megváltozzon…

Kis csapatunk legújabb tagja

Sánta László egy kedves, közvetlen jellem, igazán figyelmes ember. Még egy kicsit meg is dorgál, hogy mit keres az energiaital az asztalomon, mert bár most még nem érzem, pár év múlva meg lesz ennek a böjtje. Persze mindezt egyáltalán nem bántón, sokkal inkább aggódóan. (Szimpatikus, semmi kétség.) A Madách Színház színésze és egyben kis csapatunk legújabb tagja egyébként kifejezetten furcsának találja, hogy nálunk szinte csak hölgyek dolgoznak, – osztja meg velem a legelején. (Nem csajok, nem lányok, hanem hölgyek! Újabb piros pont!) Egyébként pedig nincs is igaza, hiszen a Femcafe katt! blogjának írója ül velem szemben…

Furcsának találod, hogy nálunk szinte csak nők dolgoznak. Akkor Te, hogy kerülsz ide?

Egy véletlen folytán, ugyanis az történt, hogy egy kedves ismerősömmel iszogattunk – ő alkoholt én meg valami limonádéféle cuccot, és elkezdtünk beszélgetni az újságírásról. Már korábban is terveztem, hogy jó lenne írni valahova, de eddig nem sikerült megfelelő felületre találnom, mire ő a kezembe nyomott egy telefonszámot, hogy hívjam föl, higgyem el, jó lesz. Engem tényleg nagyon érdekelt maga az írás, de én egy viszonylag ismeretlen ember vagyok, és tudom, hogy söpörni lehet az utcán az újságíró tanoncokat, így hát vegyes érzelmekkel indultam neki a dolognak, de végül szavamat adtam neki, és fölkerestem a szerkesztőséget, aztán most itt vagyok.

Mi késztetett arra, hogy írásra add a fejed?

Én magamtól is le szoktam írni bizonyos dolgokat, magamnak. Olykor az ember tesz nagyobb felfedezéseket bizonyos életszakaszaiban és ezeket később tök jó visszaolvasni, és arra gondolni, hogy mikre jöttem már rá az életemben. Pár évvel ezelőtt kezdett el érdekelni az életnek ez a spirituális oldala, hogy mi van a függöny mögött. Mert a mindennapokban csak éljük az életünket, de nem biztos, hogy mögé is nézünk dolgoknak. Sokszor nem kérdezzük meg magunktól, hogy most éppen mi bajom is van, mitől vagyok szomorkás, mikor egyébként semmi okom sincs rá. És egyszer csak elindul önmagaddal egy olyan kommunikáció, amivel kapcsolatban nekem mindig is volt egy olyan vágyam, hogy ezt megosszam másokkal is.