Lifestyle

Kipróbáltuk a legdrágább Skodát - azaz Superb teszt 2014

Egy ausztriai telelőhely felfedezésére voltunk hivatalosak, így összekötöttük a kellemest a még kellemesebbel, ugyanis a Skoda forgalmazója az utazáshoz rendelkezésünkre bocsájtott egy minden földi jóval felszerelt Superbt.

Superb - a csúcsmodell

A Superb a Skoda csúcsmodellje, amit talán még egy óvodás is tud. Ezt már mi is tudtuk, de most lehetőségünk volt arra is, hogy „éles bevetésen” tapasztaljuk meg a hatalmas méretekkel rendelkező limuzin minden előnyét és hátrányát. Az osztrák felfedező-túrára kisbabás családként indultunk, így volt bőven mit bepakolni a járgányba. Bőröndök, sporttáskák, babakocsi, hólánc és a többi kellék, amire szükség lehet a következő napokban. Meglepően könnyen, mindenféle logisztikázás nélkül elnyelte a csomagtartó a cuccainkat, az utastérbe már alig jutott valami, mintha csak a nagyszülőkhöz indulnánk vasárnapi ebédre. A bepakolásnál szembesültem az autó egyik fantasztikus előnyével, ami abban testesül meg, hogy a szokásos, gyakran szűkösnek bizonyuló csomagtartó-nyílás helyett úgy is ki lehet nyitni a Superb csomagterét, mintha kombi lenne a járgány. A teljes nyithatóság következtében nagyon kényelmesen lehet be-ki pakolni az autóba.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Sportos élményt jelentett vezetni

Nagy vonalakban azt adta a Volkswagen padlólemezére épült autó, amit elvárhatunk tőle, de azért voltak további pozitív meglepetések is az út során. A Superb külsőre visszafogott, olyan skodásan elegáns. Mindannyian láttunk már szebb autót is, de a ráncfelvarrásnak és az extra, nagy alufelniknek köszönhetően egész jó imázst kapott a tesztautónk, amely nem mellékesen (szintén extraként) összkerék meghajtású. Motorilag egy 2 literes dízel erőforrás hajtotta a DSG (automata) váltóval szerelt 170 lóerős járgányt, ami meglepően jó vezetési élményt nyújtott, az autó mérete és súlya ellenére. Autópályán kívül kimondottan sportos élményt jelentett vezetni, míg a pályán pedig tisztességesen elégségesnek bizonyult az autó ereje, és mindezt 7 liter körüli fogyasztás mellett. A teszt Superb szinte minden extrát megkapott, ami csak rendelhető (Laurin & Klement felszereltség), így egy egészen jó navigációs rendszert használhattunk a célállomások felkutatására, mellyel pár perc ismerkedést követően aránylag könnyen boldogultunk, akárcsak az egész középkonzolos kezelőfelületen, aminek egy 6,5 collos érintőképernyő jelentette a központi elemét.

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Rák egy kreatív elképzelése támogatásra találhat, vagy olyan emberekkel találkozhat, akik segítenek kibontakoztatni terveit. Olvasd el a mai horoszkópod!
Lifestyle
A tikkasztó nyári hőségben nem kell azonnal cukros üdítők vagy jégkockák után nyúlnod: három gyógynövény természetes módon, belülről hűti le a tested.
Sztárok
Alaposan meglepődött mindenki, de Polgár Judit is ott volt az esélyesek között, hogy Magyarország új köztársasági elnöke legyen.
Sztárok
Lamine Yamal a 2026-os labdarúgó-világbajnokság egyik legnagyobb felfedezettje és legfényesebb csillaga, aki a pályán kívül is boldog időszakot él át. A fiatal futballsztár szívét ugyanis egy...
Egészség
A séta még mindig az egyik legegészségesebb dolog, amit a diétába is be lehet illeszteni.
Lifestyle
Alaposan elszabadult a málna ára, de aki imádja, az egy kisebb kertben is belevághat a termesztésbe.