Sztárok

Őszintén vallott drogfüggőségéről a Nicsak, ki beszél sztárja

Nincs olyan ember, aki ne látta volna Kirstie Alley és John Travolta főszereplésével a „Nicsak, ki beszél!” filmsorozatot. A színésznő azóta inkább súlyingadozásaival hívja fel magára a figyelmet, mintsem karrierével. Most azonban tiszta vizet öntött a pohárba és vallott a drogfüggőségéről.

A 62 éves színésznő Howard Stern műsorában döntött úgy, hogy nem hazudik tovább, és őszintén vall korábbi káros szenvedélyéről: „25 éves koromig nem szedtem drogot. Aztán elváltam és összejöttem ezzel a pasassal, és nagyon szerelmes voltam. Ő már mindent kipróbált és voltak drogos barátai is.”

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Akkoriban nagyon egyedül érezte magát, depresszív volt, és egyszerűen ki akarta próbálni. Majdnem mindent kipróbált, de a fűvel ellentétben, kokaint azonban élete végéig akart szedni. „Nagyon sokat kokóztam. Teljesen meg voltam őrülve” – nyilatkozta Kirstie.

A színésznő, aki Tom Cruise és John Travolta mellett a harmadik legelhivatottabb szcientológus, azt állítja, hogy a szektának köszönheti, hogy abba tudta hagyni a drogozást.

Szerencsére a kábítószertől már megszabadult, most már csupán a szektától kell.

Fotók: huffingtonpost.com, parade.com

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Különös pillanat szakította meg az ATV hétfő esti Egyenes beszéd adását. Szöllősi Györgyi egy komoly belpolitikai elemzés közben került váratlan helyzetbe, a reakciója pedig másodpercek alatt bejárta...
Lifestyle
A C-vitamin az egyik legfontosabb tápanyag, amely nemcsak az immunrendszer működését támogatja, hanem a bőr, az erek és az ízületek egészségéhez is hozzájárul. Bár sokan a citrusféléket tartják a...
Egészség
Ha valaki végre el is tud aludni a nagy hőségben, annak gyakran vannak rémálmai ilyenkor.
Lifestyle
A magyar konyhákban továbbra is bevetik a kotyogós kávéfőzőt, az olaszok pedig továbbra is szertartással készítik benne a kávét.
Egészség
A pajzsmirigyrák nagyon nem játék! Kovács Ákos is felhívta a követői figyelmét arra, hogy menjenek el szűrővizsgálatokra.
Sztárok
A nyilvánosság előtt ma már egészen más kép él a brit királyi család tagjainak kapcsolatáról, mint évekkel ezelőtt. Harry visszaemlékezéseiből azonban olyan mozzanatok is kirajzolódnak, amelyek új...