Egészség

Amit a lábszárfekélyről tudnod kell

„A betegség tünetei igen változatosak lehetnek. A véletlenül felfedezett - laborvizsgálat által felderített - esettől kezdve a diabéteszes kómáig számos tünet előfordulhat. A leggyakrabban a sok folyadék fogyasztása mellett jelentkező jelentős mennyiségű vizeletürítés, és a nagy mennyiségű étkezés ellenére kialakult fogyás azok a jelek, melyek esetén gondolni kell erre” - tette hozzá Darabos doktor.

A baj nem jár egyedül

Az érsebész szakember a diabétesz szövődményei közül a közepes és nagy átmérőjű verőerek károsodására hívta fel elsősorban a figyelmet.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

„A kis verőerekben és a hajszálerekben is fellép elváltozás, amely a vesében és a szemben mérhető leginkább. Emellett súlyosan rombolja a lábfejen lévő idegek működőképességét, ami neuropathia (a cukorbetegség egyik gyakori és súlyos, az idegrendszer károsodásával járó szövődménye) kialakulásához vezet. A diabétesz legkomplexebb szövődménye a diabéteszes láb szindróma, amely az erek és az idegek károsodásából tevődik össze.

Utóbbi miatt a nyomásnak kitett helyeken (ahol a beteg nem érez fájdalmat) gyorsan alakulhat ki keringési zavar, ami gyorsan fekély kialakulásához vezet. Ráadásul a talpi fekélyek esetén pillanatokon belül felülfertőződik a seb. Tekintettel a talp bőrének „vékonysága miatt” a fertőzés gyorsan elérheti a csontokat, ami csontvelőgyulladás formájában jelentkezhet. Vagyis az érzéskiesés miatt észrevétlenek maradnak a sérülések, a láb izomzata sorvad, a lábfej deformálódhat. Éppen ezért kiemelt fontosságú a fertőzések megfelelő és tartós kezelése” – hangsúlyozta dr. Darabos Gábor.

Külső tünetek – Kis gondból hamar lehet nagy probléma

„Diabétesz esetén a magas vércukorszint egyik következménye, hogy a bőr elvékonyodik, szőrtelenné, sérülékennyé és szárazzá válik, a talp nyomáspontjain bőrkeményedések jelentkeznek, fertőzésre hajlamos. Első fertőzésként ép lábon általában lábgombásodás jelenik meg.

Oldalak

Egészség
Sztárok
Zendaya lélegzetelállító, gyöngyházfényű összeállításban kápráztatta el a rajongókat, megjelenésével pedig tökéletesen megidézte Athéné istennő kifinomult eleganciáját. A különleges szett nem...
Sztárok
Észak-Korea a világ egyik legzártabb állama, ahol a politikai lojalitás nem csupán elvárás, hanem a mindennapi élet szinte minden területét átható követelmény. A rendszer működésének részeként olyan...
Lifestyle
Sok szakítás azért történik meg, mert túl korán költöznek össze a párok, de előtörnek a jelek is, hogy nem illenek össze.
Sztárok
Négy évig sem telefonon, sem személyesen nem keresték egymást, most pedig újra együtt kellett versenyezniük. Pap Dorci és Esztergályos Patrik az RTL+ Exek csatája második évadában találkozott először...
Fashion&Beauty
Ha emlékeztes outfitekről van szó, Charlène hercegné egyszerűen képtelen hibázni: a napokban a németországi Rust városában tett hivatalos látogatásán mutatott be egy fantasztikus ingruhát, amely nem...
Lifestyle
Szeretjük, ha megmarad a zöldség roppanóssága, de azért belül vágyunk egy kis lágyságra.