Lifestyle

A tehetség kevés - Döbbenet és nevetés az X-Faktor első válogatóján

Valahogy évek óta nem követem figyelemmel a kereskedelmi csatornák éppen aktuális tehetségkutatóit, de most megnéztem az X-Faktor első adását, sőt a kommenteket is elolvastam. Hirtelen rengeteg gondolat és erzelem kavargott bennem. Persze, ez is egy „pénzverde”, viszont rengeteg emberi oldala van.

Elsőként a mentorokat nagyon jól állították össze, hiszen mindannyian megosztó személyiségek, azoban megkérdőjelezhetetlenül formálták/formálják a hazai zenei, illetve művészeti életet. Egyéniségek, akikből mindegyik kapott már hideget és meleget is, ennél fogva bátran állhatnak ki.

Miért? Mert a tehetség kevés. Kellett az önmagukba vetett hit, amit mindig megpróbálnak megrengetni, mégsem adják fel a mai napig sem. A mentornak példának is kell lennie és minél több megpróbáltatás érte a szakmájában, szerintem annál többet tud segíteni majd azoknak, akiket felkészít.

Külön érdemes megfigyelni az egyéni megnyilvánulásokat, melyek szintén nagyon szórakoztatóak.

Alföldi Róbert intelligens, néhol csípős stílusát, aki igyekszik mindig „gentle style”-ban maradni és minden jelöltet teljes egészében vizsgál, ő az, aki a tekinteteket, a mozdulatokat is lesi és keresi a mögöttest, a valódi embert abban, aki épp szerepel, abban, amit épp lát.

Tóth Gabi, aki megjárta a tehetségkutatók magasságát és mélységét is, és mindig nagyon vehemens, az érzései kiülnek az arcára akár grimasz, akár mosoly, áhitat formájában. Jó énekes, jó előadó, aki nem fél beinteni, de imádni sem.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Szikora Róbert, aki talán a legóvatosabb a mentorok közül, aki igyekszik a legkevésbbé bántó lenni, bár biztosan tudja azt is hozni. Régi motoros, és sokat támadott ember, de egy jó poénra mindig kapható.

Geszti Péter már rutinos mentor és életpályájából adódan is egyszerre ezer szögből nézi az embereket. Ő az, aki a mai piac szemét képviseli, miszerint eladható valami, avagy sem. Elismeri a művészetet, de azt is tudja, mi kell az embereknek, és hogy lehet ezt jól arányosítani Emellett persze a véleménye lehet néha bántó, de semmivel sem csípősebb, mint Gabi.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Igazából 3 arc fogott meg (illetve még 1 zenekar az első adásból), akik különbözőek, mégis hasonlóak. Hasonlóak annál fogva, hogy kiváltanak az emberből valamit. Számos alkalommal kaptam meg a kérdést, hogy mit tartok jó zenének? A válasz - nekem - nagyon egyszerű: azt, ami kivált belőled valamit.

Lehet az bulizhatnék, vagy sírás, esetleg öröm, nevetés, megbánás, vagy bármi az érzelmek skáláján, de valamire hatnia kell. Egy tingli-tangli dal is csalhat napsütéses mosolyt az arcodra, ahogy a Carmina Burana képes téged elragadni a legnagyobb mélységeibe is. Két egymástól nagyon távoli stílus, de mindkettő ugyanazt teszi veled. Tehát én mindig ebből a szempontból nézem a dolgot. Persze, ha valaki felnyársalja a dobhártyámat, az nem tud elérni semmilyen hatást... ;)

Örömmel konstatáltam, hogy egyre többen beszélnek angolul, és ha nem is beszélnek, a dalt megtanulják, igyekeznek megérteni a szöveget, hiszen eltekinthetetlenül szerves része a mondanivaló egy zenében.

Első döbbenetem Nagy Richárd volt. Nem csak a dal miatt,vagy azért ahogyan énekelt, hanem az, ahogyan egy 18 éves fiú kiállt és a mikrofon mögött férfivá vált. Ő a lelkében nem 18 éves, mert ahogyan Alföldi Róbert is fogalmazott: érti a dalt, ettől volt más. Igen, viszont aki ezt a dalt érti, az a lelkében érett. Erre csak rátett az Istenes Bencének odavetett félmondata, miszerint a dal átdolgozását is ő készítette, de az ugye, nem érdekelt senkit. Mindezt mosolyogva mondta. Ez azt jelenti, hogy tisztában van vele, hogy az adott időbe, ennyi fért bele. A pluszt viszont mégis az adta, hogy a tekintete tiszta volt, ahogyan a megjelenésében is volt valami sugárzóan egyszerű, nem akart több lenni önmagánál. Imádtam és kész.

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Soma Mamagésa megható és őszinte bejegyzésben emlékezett meg a 29. házassági évfordulójáról, elárulva a különleges belső sugallatokat, a szigorú szabályokat és a hosszú, boldog párkapcsolat szellemi...
Lifestyle
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási...
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Lifestyle
Elege van a végeláthatatlan forgolódásból, a pörgő gondolatokról és a másnapos nyúzottságról? Nem a drága alvásmonitorokra, vényköteles bogyókra vagy a kesernyés gyógyteákra van szüksége. Egy...
Fashion&Beauty
Van az a pillanat, amikor előkerül a szekrény mélyéről egy régi kedvenc cipő, felpróbálod, és valamiért mégsem érzed már ugyanolyannak, mint néhány éve. Nem feltétlenül romlott el, nem is biztos,...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...