Bed&Love

Íme pár tuti tipp, hogy pasit fogj magadnak nyárra

Bulizz és táncolj!

Nagyon vonzó tud lenni a pasik számára az is, amikor egy csaj önfeledten – egész testét átadva a zenének – táncol. Nincs is más dolgunk, csak, hogy felveszünk egy testhez simuló – de nem túlságosan kihívó – ruhát, és bulizni indulunk. Ha úgy érezzük, hogy nem vagyunk ehhez elég lazák, akkor fogyasszunk el egy-két koktélt (de ne erőset!), és máris oldottabb hangulatunk lesz. Ezután pedig beszéljük rá a barátnőket, és irány a táncparkett! Biztosak lehetünk benne, hogy nemsokára táncpartnerünk is akad. Sőt, lehet, hogy nem is egy…

Érezd jól magad, és ne gondolj túl mindent!

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A nyaralás lényege, hogy elfelejtsük a hétköznapok problémáit, és csak magunkra koncentráljunk. Arra, hogy jól érezzük magunkat, tehát tegyünk is meg érte mindent. Ha táncolni hívnak minket, menjünk, ha pedig egy italra hívnak meg, fogadjuk el – persze, csak olyantól, aki szimpatikus. A nyári kiruccanások másik fő pozitívuma ugyanis, hogy legtöbbször ott, ahová megyünk, senki nem ismer minket, és azt tehetünk, amit csak akarunk. Ha tehát flörtölni szeretnénk, flörtöljünk bátran, és csak a mi akaratunk szabjon határt a pasiknak!

Ki az ágyból! A legjobb helyszínek izgalmas légyottokhoz

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Bed&Love
Sztárok
Rendkívül szórakoztató jelenetnek lehettek tanúi A legjobb ajánlat nézői, amikor két hölgy vendégnek sikerült rávennie a műsorvezetőt, Sváby Andrást egy rögtönzött és feledhetetlen éneklésre a...
Egészség
A kellemetlen hányinger sokszor váratlanul jelentkezik, ám bizonyos illóolajok illatának belélegzése egyeseknél hatékonyan enyhítheti a rosszullétet.
Sztárok
A Bazu Interviews csapata ezúttal a hazai show-business egyik legmeghatározóbb alakját, Majkát kapta mikrofonvégre az utcán, aki őszintén mesélt a siker mögött rejlő belső hajtóerőről, a szerencsér
Sztárok
Az RTL hatalmas sikert arató, rekordnézettségű taktikai-lélektani realityjében, Az Árulókban pattanásig feszültek az indulatok, amikor Sapkás Piréz gúnyos megjegyzést tett Vona Gábor beszédére, ami...
Lifestyle
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Sztárok
A TV2 Házasság első látásra című párkeresőjének legosztóbb felesége, Gombos Tünde, vagyis Tücsi nem ismeretlen a nézők számára: korábban a Séfek séfében is feledhetetlen, szókimondó pillanatokat...