Ada blogja: Megtalálni gyerekkorunk elfeledett kincses dobozát

Amikor a régi szobánkban vagy szüleinknél, nagyszüleinknél a régi kincses dobozunkba botlunk, fantasztikus érzések kerítenek a hatalmukba. Nemrégiben így érdekes dolgokra bukkantam. Kiskoromban szinten mindent gyűjtöttem, amit csak lehetett és a mai napig vannak dolgok, amiket szeretek eltenni, hogy megmaradjon emlékbe.

Szerintem a velem nagyjából egyidősek mind gyűjtöttek hasonló dolgokat. Amikor a Lutra album bejött, teljesen megőrültem érte. Minél hamarabb szerettem volna, hogy beteljen és mindent meg is tettem ezért. Egyszer megtaláltam egy egész doboz matricát otthon, amit nyilván a szüleim részletekben szerettek volna odaadni eredetileg, de mivel rábukkantam, meghiúsult az ő tervük, az enyém viszont teljesült. Sőt, én még cserélni is jártam a Pecsába, hiszen hétvégente voltak olyan napok, amikor a cserematricákkal ott lehetett bizniszelni más gyűjtökkel.

Aztán volt időszak, amikor különleges szappanokat gyűjtöttem. Ezek egy apró része egy cipős dobozban lapultak a nagyimnál. Nem sima szappanok voltak, hanem gyümölcsformájúak, állatosak, fürdőgolyók szintén mindenféle színben, méretben és formában. Ráadásul ezeket anno én egy polcon tároltam, ahol mindennek megvolt a pontos helye és portörlésnél figyelni kellett, nehogy egy milliméterrel is odébb kerüljön.
Aztán voltak a műanyag cumik. Na annak sem volt ám sok értelme. Nyakláncon, kulcstartón, táskán, vagyis mindenhova aggattuk őket és természetesen minél többet, hiszen az volt a menő.

Emellett természetesen voltak a tazok, amiket chipsből lehetett gyűjteni és még rengeteg nagyon hasznos dolog :)

Viszont előkerülnek ilyenkor régi levelezések. Akár a suliban óra alatt elkövetett darabok, akár barátnőkkel, amikor még nem volt email. Imádom ezeket a leveleket néha ilyenkor elolvasgatni. Marha vicces visszanézni, milyen problémákkal küzdött akkor az ember és, hogy mik voltak fontosak, mik foglalkoztatták.

És végül a fényképek, amiket még elő kellett hívatni ahhoz, hogy lássuk és spórolni azzal a 24 vagy 36 kockával a tekercsen.

Nagyon jó így nosztalgiázni néha. Viszont elgondolkodtatott, hogy évek óta CD-n vagy a számítógépen tárolunk már szintre csak fotókat. Ha elő is hívatunk, akkor csak párat, hiszen már vadul kattintgatunk, mivel nem fogy ki a gépből a tekercs sosem. És már leveleket sem írunk, maximum e-mailben, különböző chatfelületeken, közösségi oldalakon, SMS-ben kommunikálunk egymással. Viszont így pár év múlva nehéz a kezünkbe fogni egy-egy régi emléket. Pont ezért én mindent próbálok elmenteni, a nagyon fontos pillanatokra, eseményekre a fontos embereknek kézzel írni, hogy 10-20 év múlva is a kezünkbe vehessük.