Ada blogja: Most, hogy már anyuka vagyok, kicsit megint más a történet

Anyák napjáról nekem 3 meghatározó emlékem van gyerekkoromból. Amikor általános iskolás voltam, talán negyedikes, készült az osztályunk műsorral erre a jeles napra. Mindenkinek kellett egy virágot festenie, amit a végén kinyithatós füzetre csináltunk meg és benne pár mondatot írtunk az anyukánknak. Akkoriban még nem voltam olyan érzelgős, mint mostanában, viszont mint az a műsor alatt kiderült, az osztálytársaim igen. Beültek a szülők és elkezdődött a műsor.

Szép ruhában mi szépen sorban kiálltunk és egyesével elkezdte felolvasni mindenki a saját kis szövegét, amit az édesanyjának írt. Mondanom sem kell, hogy ha valaki benézett volna a terembe és nem hallja, csak látja az eseményeket, azt hihette volna, hogy valami dráma történik, hiszen az első gyerek a felolvasás közben elkezdett sírni, majd a következő is és így ment az egész műsor alatt. A végén már az egész osztály hüppögött. Boldog anyák napja volt.:) Természetesen a szülők is meghatódtak.

A másik a következő időszak volt, amikor már nagyobb voltam és ilyenkor vasárnap reggel a sarkon találkoztam mindig a legjobb barátnőmmel és mentünk a piacra virágot venni. Voltak olyan évek is, amikor az egyik barátnőmmel, ha ilyenkor kint voltunk a telken virágot loptunk. Na nem kell semmi rosszra gondolni. A telek egy üdülő övezetben volt, ahol ilyenkor még nem nagyon jártak ki az emberek, viszont a virágok mindenhol nőttek és amit az utcáról elértünk, azt leszedtük. Nyilván ezzel senkinek sem ártottunk, tehát nem volt nagy bűn.

Most, hogy már anyuka vagyok, kicsit megint más a történet. Az oviban minden évben készültek valami kis meglepetéssel és versekkel. Csak most már a másik oldalon ülök. Egy dolog nem változott, a pityergés. Jó érzés, amikor büszke lehetsz a gyermekedre, amikor kiáll és ügyesen elmond egy vers részletet vagy egy olyan ajándékot kapsz tőle, amit ő készített.

Nem könnyű anyának lenni, folyamatosan azon vagy, hogy a legjobb legyél, mégis néha elgondolkozol, hogy jól csinálod-e. Nincs rá recept. Viszont az biztos, hogy ha nem is vagy tökéletes és vannak nézeteltérések a gyerekkel, akkor is ez a legjobb dolog a világon. Önzetlen, őszinte és tiszta szeretet mindkét irányból.

Oldalak

Fashion&Beauty
Áprilisban debütál a Daalarna új kollekciója, amely olyan menyasszonyoknak készült, akik egy igazán egyedi és szemkápráztató ruhában szeretnék kimondani a boldogító igent.
Lifestyle
A Vízöntő élete rövidesen jóra fordul. Napi horoszkóp!
Utazás
A többség ki akarja majd használni a húsvéti hosszú hétvégén kínálkozó jó időt, és biztosan útra fog kelni. Azonban van néhány dolog, amire figyelni kell a közlekedésben!