Sztárok

Grammy 2013 - Nem Beyoncé vagy Rihanna lett az est nyertese

A legtöbb kis gramofonszobrocskát vasárnap este Dan Auerbach, a The Black Keys énekes-gitárosa vihette haza: ő maga négy Grammyt söpört be, egy ötödikbe pedig besegített. Auerbach lett az év producere, és zenekari társával, Patrick Carney-val együtt vehette át az év legjobb rock számáért és rock előadásáért (Lonely Boy), valamint az év legjobb rock albumáért (El Camino) járó jutalmat. Auerbach volt a producere a szintén díjazott legendás New Orleans-i énekes-zeneszerző, Dr. John albumának is.

Három Grammyt kapott az elektronikus tánczene megújítója, Skrillex, aki a Bangarang című számért - Sirah közreműködésével - a legjobb tánczenei felvétel, az azonos című lemezért a legjobb tánc/elektronikus albumért járó díjat kapta, és a legjobb újrakevert felvételért járó Grammy is az övé lett.

Esperanza Spalding a dzsessztanárával, Thara Memoryval a legjobb vokalistát kísérő hangszerelésért, majd egyedül a legjobb dzsesszénekalbumért (Radio Music Society). Chick Korea két kategóriában is maga ellen versenyzett, végül a legjobb improvizált dzsesszszóló (Hot House) és a legjobb hangszeres zeneszerzemény (Mozart Goes Dancing)- A legjobb latin dzsessz díját a The Clare Fischer Latin Jazz Big Band kapta (Ritmo!). A zenekar névadója és billentyűse tavaly hunyt el.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A díjazottak közé került az év legjobb hagyományos pop énekalbumáért Paul McCartney (Kisses On The Bottom). Ez az ex-Beatle 15. Grammy-díja. A tavalyi gálára újra összeállt és fennállásának ötvenedik évfordulóján turnézó The Beach Boys viszont először kapott díjat a lemezakadémiától.

A decemberben 92 éves korában elhunyt szitárvirtuózt, Ravi Shankart a világzenei kategóriában találták a legjobbnak (The Living Room Sessions, Első rész).

A legjobb latinpop-albumnak a kolumbiai Juanes MTV Unplugged lemezét ismerték el. Latin kategóriában a legjobb rock-, "urban" és alternatív album kategóriában a Los Angeles-i Quetzal végzett az élen (Imaginaries).

Hallgasd meg 3 díjnyertes előadó dalát!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Bizonyos, elsőre ártalmatlannak tűnő felnőttkori szokások mögött akár az is meghúzódhat, hogy gyerekként folyton mások igényeihez, hangulatához és elvárásaihoz kellett igazodnunk.
Lifestyle
Előfordul, hogy érzed: valami nem stimmel egy kapcsolatban – legyen szó munkahelyi viszonyról, barátságról vagy akár családi kötelékről –, mégsem tudod pontosan megmondani, mi az oka. Ezek a mondatok...
Sztárok
A spanyol Elisabeth Reynés lett a Miss World 2026-os döntőjének második helyezettje, azaz az első udvarhölgy, akinek fejére szintén korona került, nem mellesleg ezzel az eredménnyel ő lett a Miss...
Lifestyle
Minél őszintébb magával a Kos, annál könnyebben megtalálja a számára fontos embereket. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A Vízöntő számára a mai nap új felismeréseket hozhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Sztárok
Meryl Streep gyermekei közül többen is a művészvilágban találták meg a helyüket, 40 éves lánya, Grace pedig nemcsak tehetségével, hanem édesanyjára emlékeztető vonásaival is rendre magára vonja a...