Sztárok

Vőlegénye nem akart gyermeket Britney Spearstől

Ennyi csalódás után Britney kapott még egy rúgást, hiszen nem elég, hogy eddig depresszióval, drogokkal és különböző fájdalmakkal kellett megküzdenie, nemrégiben menesztették az X-Faktor zsűritagjai közül, miszerint unalmas és felszínes volt, most még kapcsolata is felbomlott kedvesével, Jason Trawickkel.

Britney Spearst folyamatosan érik a fájdalmasabbnál fájdalmasabb csapások, olyan, mintha sose érnének véget. Most eljegyzése került felbontásra Jason Trawickkel. Az ok a családalapítás, miszerint a szőkeség csemetéi mellé szeretett volna egy harmadik gyermeket is, azonban Jason nagyon is meg van elégedve élete eddigi állapotával.

Britney előző házasságából két fia született, Sean Preston és Jayden James, azonban szívesen vállalt volna egy harmadik jövevényt is vőlegényétől, a pár azonban folyton csak veszekedett emiatt, így a szakítás mellett döntöttek.

Spears és Jason előszőr 2006-ban találkozott egymással, amikor az énekesnő még Kevin Federline felesége volt. A lány menedzseri teendőit látta el, majd barátok lettek, azután bizalmasok, később pedig partnerek. Majd 2011 decemberében eljegyezték egymást.

Reméljük, talán még rendbe tudják hozni kapcsolatukat, hiszen mindketten nagyon vágytak arra, hogy összeköthessék életüket és valljuk be, Britney már igazán megérdemelne egy kis jót ennyi szenvedés után.

Fotó: snarkerati.com

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Home&Design
A kád sokak számára a fürdőszoba egyik alapdarabja, egy apró helyiségben azonban könnyen kiderülhet, hogy túl sok értékes négyzetcentimétert foglal el. Ha már felújításon gondolkodsz, érdemes...
Sztárok
Soma Mamagésa megható és őszinte bejegyzésben emlékezett meg a 29. házassági évfordulójáról, elárulva a különleges belső sugallatokat, a szigorú szabályokat és a hosszú, boldog párkapcsolat szellemi...
Lifestyle
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási...
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...