A varázslók fekete könyvei

A grimoire-okat, azaz a nép számára nyomtatott varázskönyveket az 1500-1700-as években éppolyan széles körben olvasták, mint a középkorban. Napjainkban már felbecsülhetetlen értéket képviselnek a megmaradt példányok.

A fekete könyvek célja
Ezeknek a könyveknek az lett volna a céljuk, hogy a képzetlen varázsolni vágyókat megtanítsák arra, hogy hogyan kell démonokat megidézni anélkül, hogy elveszítsék lelküket, hogyan használják fel újdonsült erejüket gazdagság és hatalom megszerzésérére vagy épp bosszúállásra. A grimoire-ok pontos utasításokat adtak arra nézve, hogy hogyan kell mágikus köröket rajzolni vagy épp miként kell végrehajtani egy-egy szertartást. Az amulettek és talizmánok készítésébe is beletanulhattak, akik átlapozták a mágiával foglalkozó könyveket.

Az első és az utolsó kötetek
A legtöbb grimoire-t igen réginek tartották s tény, hogy nem egy tekintélyes görög, egyiptomi, héber és latin írásokra hivatkozik. A legismertebb fekete könyv a dátum nélkül kiadott Salomonis Clavicula (Salamon kulcsa), melyet állítólag egykor maga Salamon király íratatott. Bár ez egyáltalán nem tűnik valószínűnek, az biztos, hogy már az I. században ismert volt a mű, azonban az idők során annyit toldottak hozzá, annyi változata született, hogy az eredeti szöveget már nem lehet rekonstruálni. A XIV. század közepén VI. Ince pápa elrendelte a grimoire-ok elégetését, s ezzel a fekete könyvek nagy része megsemmisült. A fennmaradt példányokból később azonban több összefoglaló mű is született, mint például Francis Barrett 1801-ben keletkezett Mágus című varázskönyve.