Sztárok

Fekete Pákó a magyarság útján

A nigériai származású Fekete Pákó megtette az első lépést afelé, hogy magyar állampolgár lehessen.

Másodszor futott neki nemrég az írásbeli tesztnek Pákó, aki ezúttal sikeresen vette az akadályt, így már csak a szóbeli vizsga választja el attól, hogy nemzetünk tagja legyen.

A pénteki megmérettetés előtt úgy bepánikolt, hogy nem is akart elmenni. Párja azonban ezt nem hagyta annyiban, és addig győzködte kedvesét, amíg el nem ment vizsgázni. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen ezúttal egy sokkal fényesebb írásbelit produkált a didikirály. 

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Lapite Oludayo néven született Pákó 1994-ben ösztöndíjjal érkezett hazánkba, hogy az ELTE jogi karán tanuljon nemzetközi jogot, de harmadévesen rájött, hogy őt csak a zene érdekli. Sosem állt tőle távol ez a világ, hiszen már kiskorától kezdve énekesként és kongásként is tagja volt együtteseknek. Nálunk a Firestarter Kiadó fedezte fel, akik először a Fekete Palkó nevet adták neki, de mivel ezt nem tudta kiejteni, így lett belőle Pákó. 

Régebben felröppent a hír, hogy több, mint 10 gyermeke is van, de kiderült, hogy csak 2, akik közül az első még 1998-ban született. Pákó most feleségével és 2008-ban született kisfiával, Bencével készül az állampolgársági vizsgára. A szóbelire három hét múlva kerül sor. 

Reméljük, hogy Pákónak a vizsgabizottság előtt nem kell majd olyan nehéz szavakat kimondania, mint az űrállomás:

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A holland királyi család fiatal hercegnője egyre gyakrabban kerül a reflektorfénybe: nemcsak feltűnő szépsége, hanem kifinomult, mégis modern öltözködése miatt is sokan rajonganak érte.
Sztárok
II. Erzsébet királynő halálával nemcsak egy rendkívüli, hetven éven át tartó uralkodás ért véget, hanem fia, Károly élete is egyik pillanatról a másikra örökre megváltozott.
Lifestyle
Egy nárcisztikus emberrel vitatkozni gyakran teljesen eredménytelennek tűnhet, mintha falnak beszélnél. Mégis léteznek hatékony eszközök – akár néhány jól megfogalmazott mondat is segíthet.
Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...
Lifestyle
Mumtáz Mahal, a mogul császár, Dzsahán felesége 38 éves korában hunyt el, ami arra késztette férjét, hogy egy grandiózus mauzóleumot építsen a tiszteletére. India mogul birodalma a világ egyik...