Utazás

Több millió vörös rák lepte el a szigetet! Utakat is le kell zárni miattuk

Több millió vörös tarisznyarák otthona az Ausztráliához tartozó Karácsony-szigetek, ahol a legnagyobb turistalátványosság évről évre az apró állatkák tömeges vonulása a tengerpartra, hogy lerakhassák ott a petéiket.

Sokan nem élik túl

Az esős évszak beköszöntével, a párzási időszakkor a rákok tömege elindul a sziget központjától a nagyjából 8 kilométerre lévő tengerpartig. Itt a nőstények a homokba helyezik petéiket, hogy biztonságos otthont nyújtsanak születendő kicsinyeik számára. A rákok menetelése valódi versenyfutás, az egyedek igyekeznek minél előbb elérni a célt, hogy a lehető legjobb helyet választhassák. Percenként akár 6 métert is képesek megtenni. Természetesen az út nagyon fárasztó számukra, ráadásul számtalan akadályon kell átvergődniük, így sokan túl sem élik a kirándulást.

A helyiek viszont mindent megtesznek azért, hogy a lehető legkevesebb példány pusztuljon el, több utat is képesek lezárni, de legalább egy sávot mindenképp elkerítenek az állatok számára, sőt, bizonyos részeken még hidat is építenek nekik, hogy ne a forgalmas úton kelljen áthaladniuk. Úgy tűnik tehát, az itt lakókat egyáltalán nem bosszantja az rákok éves vonulása, a turisták pedig csak úgy özönlenek a szigetre, hogy megcsodálják ezt a nem mindennapi látványosságot.

Rákok mindenhol

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A szerencsések, akik már elérték a célt

Útlezárás a rákok miatt

Fotók: mirror.co.uk, nationalgeographic.com, phys.org, christmas.net.au

Oldalak

Utazás
Home&Design
A színek nemcsak a hangulatunkat befolyásolják, hanem azt is, hogyan érezzük magunkat a konyhában – a megfelelő árnyalatok minden főzést és együttlétet örömtelivé tehetnek.
Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
Rendkívül megható és látványos fotóval jelentkezett az Instagramon a várandós Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse, miközben a rajongók segítségét kérik születendő gyermekük elnevezéséhez.
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Lifestyle
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.