Isztambul repülőterén ezentúl bonyolultabbá válik megtalálni az utazási irodák képviselőit. Ezek az emberek általában olyan turistákat keresnek, akik az ügynökségeiknél már előre lefoglalták az utazást, ők pedig segítenek megtalálni a turisták szállodáit, és egyéb hasznos információval is ellátják őket. Az ügynökség emberei eddig üdvözlő táblákkal várták a nyaralókat a reptéren, és már közvetlenül a vámkezelés után találkozhattunk velük. Ez a rendszer azonban idén januártól megszűnt: mostantól kezdve az idegenforgalmi ügynökségek képviselői már nem tartózkodhatnak ebben a zónában, és nem tarthatnak olyan táblát a kezükben, amelyeken cégük vagy a turista neve áll, ugyanis ezeket a tevékenységeket illegális reklámnak tekintik. Az isztambuli repülőtér ezen zónájába már csak au utazók rokonai és barátai léphetnek be, de természetesen az ügynökök ezt a szabályt képesek kreatív módon kijátszani: úgy tesznek, mintha hétköznapi emberek lennének, de a cég logójával ellátott pólót viselnek, vagy előre értesítik ügyfeleiket, hogy milyen színű mappát fognak a kezükben tartani. Mindezen trükkök ellenére a turisták összegyűjtése az idei évtől akár 1,5-2 órát is igénybe vehet.
Fotó: Instagram/girolamoandreacicero