Utazás

Hátborzongató: Senki sem tudja, mi történt a Szentendre melletti erdőben

Heten haltak meg

A szentendrei tömeggyilkosságként elhíresült bűncselekmény-sorozat alaposan felborzolta a kedélyeket 1947-ben. Az egészen pontosan Pomázhoz és Pilisszentlászlóhoz tartozó, két egymáshoz közeli erdős területen heten haltak meg: az egyik helyszínen öt tizenéves fiút, a másikon pedig egy turista házaspárt találtak vérbe fagyva.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Kegyetlen gyilkosságok

Egy augusztusi délelőtt egy az erdő felől felbukkanó ismeretlen kért cigarettát a kirándulóktól, aztán kicsivel később visszatérve lelőtte a pár férfi tagját. A vasesztergályosként dolgozó Denke Lajos – akinek később emlékművet is állítottak a helyszínen – holtan rogyott össze, feleségét pedig férjére borulva, ugyancsak holtan találták. Az első hírek először arról szóltak, hogy az asszony az ijedtségbe halt bele, de később kiderült: ő is halálos lövést kapott. A velük kiránduló baráti társaság többi tagjának sikerült elmenekülnie és értesítenie a szentendrei rendőrséget. Ugyanezen a napon, e helyszíntől nem messze, egy bükki-pusztai erdei birtokon öt, nyári munkában segédkező tizenéves fiút is lemészároltak.

A cikknek még nincs vége.

Fotó: Instagram.com/gosztola_s_abris

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Utazás
Sztárok
Gyökeres változások a TV2-nél: felállt az új hírműsor csapata, amelyben tapasztalt visszatérők és teljesen friss arcok is helyet kaptak.
Lifestyle
Kapu Tibor drámai hangvételű bejegyzésben állt ki Polgár Judit mellett, miután a sakklegendát felkérték államfőjelöltnek.
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.
Lifestyle
Sokkolta a szépségipar világát a hír: alig 35 éves korában életét vesztette a Miss Universe Jamaica korábbi döntőse, LaToya Malcolm.
Lifestyle
Egy történelmi, 19. századi kőház megvásárlásával akarta valóra váltani régi álmát a házaspár, ám a kulcsátvétel után azonnal elszabadult a rémálom.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá...