Utazás

Tizenhét nappal egy földrengés után találták meg a túlélőt – Döbbenetes, hogy élte túl!

A tájékoztatás szerint a helyi vízierőműben dolgozó, 28 éves Gan Jüre egy helyi földműves talált rá, majd kórházba vitték, ahol már a családja is meglátogatta.

Másik életét mentette meg, közben a sajátja veszélybe került

Élve találtak a kínai hatóságok a délnyugat-kínai Szecsuánban egy férfira, aki a tartományban két hete pusztító földrengés során tűnt el – számolt be az MTI a kínai állami média nyomán.

Gan a földmozgás idején elsősegélyt nyújtott társainak, majd az erőmű több zsilipét is megnyitotta, hogy megakadályozza az árvizeket. Ezt követően társával egy napig élelem és víz nélkül rostokolt a létesítményben, amelyet később elhagytak. Gan elvesztette a szemüvegét, és csak botladozni tudott a vadonban, ezért elváltak, és a társa megígérte, hogy segítséget hoz. Gan viszont elhagyta a helyet, ahol várakoznia kellett volna, és ez idő alatt csupán vadon termett gyümölcsökön élt.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A tartományban szeptember 5-én pusztított földrengés, a 6,8-as erősségű földmozgásban csaknem 100-an meghaltak, károkat elsősorban Kance prefektúrából jelentettek.

Számos olyan tengerparti város van a világban - köztük Rio De Janeiro is -, amely gyorsabban süllyed, mint amennyire a tengerszint emelkedik.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A filmvilág csillogó díszletei mögött olykor szívszorító tragédiák húzódnak: több olyan ikonikus világsztár is akadt, aki az alkotói folyamat közben vagy a bemutató előtt távozott az élők sorából,...
Lifestyle
Tudományos áttörést értek el a Kaliforniai Egyetem kutatói: a világ eddigi legösszetettebb fehérjetérképével sikerült azonosítaniuk azokat a molekuláris metszéspontokat, amelyek kulcsszerepet...
Fashion&Beauty
A kétezres évek felejthetetlen buliszettje, a feltűnő felső és a farmer ikonikus párosa ismét meghódítja a kifutókat és az utcákat. A nosztalgikus recept 2026-ban kifinomultabb, stílusosabb és...
Lifestyle
Az Oroszlánnak egy váratlan felismerés ma segíthet megszabadulni egy régi tehertől. Olvass tovább!
Fashion&Beauty
A divatvilág peremvidékéről a legexkluzívabb vörös szőnyegekig vezetett az útja a Matières Fécales (nemzetközileg ismert nevén Fecal Matter) nevű márkának.
Sztárok
Szeptembertől teljesen új szerkezetben és frissített csapattal indítja a hétköznap reggeleket az ATV népszerű műsora, a Start.