Lakói írják a történetét - Kedvenc magyar kisvárosunk, ahogy még sohasem láttad

Szentendre kapcsán eddig mindenkinek elsősorban a saját emlékei vagy a különböző útikönyvekben és élménybeszámolókban olvasott információk juthattak eszébe a színes barokk házak, a Fő tér, a Skanzen, a Templomdomb, a Duna vagy épp a Bükkös patak kapcsán. A város egy másik, turistaként nehezen megismerhető arcáról viszont - amelyet igazán csak a szentendreiek szemén keresztül láthatunk meg - mindeddig csak kevés sejtésünk lehetett. (x)

Szentendre képekben

Ezt a helyzetet felismerve a Szentendre Tourinform iroda vezetője, Hidegkuti Dorottya nemrégiben útjára indított egy új - Magyarországon jelenleg egyedülálló - kezdeményezést, melynek keretében a város lakóinak történeteit osztja meg egy blog oldalon keresztül. A Nekem Szentendre vallomásai alapvetően ugyanazokra a kérdésekre keresik a választ: miért jó itt élni, dolgozni, avagy alkotni? A projekt szereplője pedig bárki lehet, akinek lakóhelye a város, illetve akit a családi gyökerei avagy a hivatása Szentendréhez kötnek.

Izgalmas, hogy az eddig megjelent több mint harminc portréban sincs két egyforma válasz, ráadásul ahogyan kibomlik egy-egy életút előttünk, mindig más és más szemmel láthatjuk a jelenleg 28 ezer főt számláló kisváros múltját és jelenét.

Régi emlékek, új felfedezések

Szamos László cukrászmester például a ’60-as évek elejére kalauzol bennünket és meséli el, hogy számára „mind a mai napig az egyik legszebb zene a vaspántos stráfkocsi csörgő-zörgő hangja, amivel a piacra jöttek, és hozták a terményeket, az állatokat. Nyaranta én már öt óra, fél hat körül felkeltem, - pedig veszekedtek velem, hogy miért nem alszom, - mert indultam ki az utcára, ahol vártak a barátok. [...] Annyi játék volt! Biciklizés, patakparton kosárral halászás, séta az erdőben, vagy volt, hogy felduzzasztottuk a patakot, és az útról ugráltunk fejeseket. [...] Pici, jelentéktelen dolgoknak örültünk. Annyinak, hogy „kimegyek, mert várnak barátok”...”

Azt is érdekes látni, hogy bár hiába él Szentendrén valaki már 1976 óta, mind a mai napig készít róla fotókat és fedez fel benne új dolgokat. „A legszebbnek akkor találom Szentendrét, amikor téli estén, hóesésben, mikor már nem járnak az emberek, végigsétálok a belvároson. Olyankor minden fehér, mintha egy mesevárosba csöppentem volna. S bár nagyon szeretek utazni a világban, ma már tudom, hogy a csodát nem kell mindig máshol keresni, mert az sokszor ott van a szemem előtt.” (Krizbainé Szabó Éva, múzeumpedagógus)

Mesél a város

A kezdeményezés elsődleges célja a városimázs építése, de mindezeken felül és nem titkoltan az is, hogy egymás történetein keresztül megtanuljuk észrevenni és értékelni azt amink van, ami sokszor természetesnek tűnő módon vesz körül bennünket. A történetek mindig egyéni interjúk alapján születnek, melyek szerzője Gálfi Sarolta, Szentendrén élő blogger. A város hangulatát bámulatos módon megragadó fekete-fehér fotókat pedig egy szintén szentendrei édesanya, Angeli T. Petra fotográfus készíti.

Mindenkinek javasoljuk az oldal meglátogatását, aki szeretné valóban újabb és újabb szemszögből megismerni ezt a különleges várost. A vallomások folyamatosan nyomon követhetőek a kezdeményezés Facebook oldalán is, illetve papíralapú kiadványként is elérhetőek a helyi turisztikai iroda jóvoltából, magyar és angol nyelven.

Fotók: Nekem Szentendre, Nekem Szentendre Facebook