Feltárták a világ legrégebbi családfáját, különös titokra jöttek rá a kutatók

A nemrégiben felfedezett sírdomb két kamrából áll, egy terebélyes család öt generációját temették el benne. Összesen legalább 44 személy maradványait találták meg az archeológusok.

Öt nemzedék

Feltárták a világ legrégebbi ismert családfáját: a megtalált maradványok a mai Nagy-Britannia területén megközelítőleg 5700 éve élő kőkorszaki földműveseké voltak, elődeik jórésztaz európai kontinensről származhattak és pár generációval – 100-200 évvel – korábban vetették meg a lábukat a brit szigeteken. Zömük, összesen 27 fő közeli rokonságban állt egymással és egy terebélyesebb famíliához tartozott, melyet az északi kamrában eltemetett férfi négy feleségével nemzett. Közülük két nő és leszármazottaik szintén az északi kamrába kerültek, a többi nő leszármazottai a délibe.

A szóban forgó sírdomb két L-alakú kamrából tevődik össze, melyekben egy család öt nemzedékét helyezték végső nyugalomra. A famíliát egy férfi és négy felesége alapította. A férfi, két felesége és utódaik az északi kamrában, a többi feleség a déli kamrában kapott helyet, összesen legalább 44 személy földi maradványait találták meg.

Fontosnak tartották az anyai vérvonal megkülönböztetését

Az akkori társadalom nyilvánvalóan fontosnak tartotta az anyai vérvonal megkülönböztetését a sírok kialakításánál - hangsúlyozta az MTI közleménye.

Emellett feltűnő, hogy a férfi utódok mindig apjukkal és fiútestvéreikkel közösen vannak eltemetve. A gyerekkorban meghalt lányok szintén a sírhelyen nyugszanak. A felnőtt lányok azonban nincsenek ott. Ron Pinhasi, a Bécsi Egyetem antropológusa és amerikai kollégája, David Reich, a Harvard Orvosi Egyetem kutatója úgy véli, az akkori társadalom eszerint az apai vonal alapján, patrilineárisan szerveződött. A férfi utódok az eredeti klánnal maradtak, míg a nők házastársuk csoportjához csatlakoztak.

A sírhelyen lévők közül három nő és öt férfi nem tartozott a szoros rokonsághoz. A nők a családhoz tartozó férfiak partnerei lehettek, és vagy nem született gyerekük, vagy lányuk született, aki elhagyta a klánt. A férfiak pedig bizonyára adoptált mostohafiúk voltak.

Fotó: 123rf

A történelem során több világvége-jövendölés is született: egyes számítások szerint már 230 apokalipszist kellett volna túlélnie az emberiségnek.

Leadfotó: 123rf

Oldalak