Utazás

Sokan hiányolták: ekkor indítják újra a Budapest-New York repülőjáratot

A világjárvány miatt átmenetileg fel kellett függeszteni a járatot, pedig óriási népszerűségnek örvendett az utasok körében. Hamarosan azonban sokan fellélegezhetnek: újraindítják a Budapest és New York között közlekedő repülőjáratot.

Ismét vár ránk a Nagy Alma

Természetesen a világjárvány a légiközlekedés világát is érzékenyen érintette. Nekünk magyaroknak is hozzá kellett szoknunk, hogy bizonyos távoli úticélokat nem vagy csak óriási nehézségek árán közelíthetünk meg a koronavírus időszakában. A LOT nevű lengyel légitársaság még 2018 májusában indította el a Budapest-New York közvetlen repülőjáratát, mely a koronavírus-járvány kirobbanásáig folyamatosan működött is a két világváros között. A pandémia megjelenésével azonban szükségessé vált az útvonal átmeneti leállítása. Szerencsére a korlátozások lassan, de biztosan enyhülnek, s visszatérőben van az időszakosan megcsappant utazási kedv is, így gyakorlatilag minden akadály elhárult a Budapest–New York JFK járat újraindítása és teljeskörű üzemelése előtt - írja közleményében a Budapest Airport. Mindez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb városa újra heti három közvetlen járattal elérhető lesz júniustól Budapestről. A járat New York legforgalmasabb légikikötőjére, a John Fitzgerald Kennedy Nemzetközi Repülőtérre közlekedik majd.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Lapozz, a második oldalon folytatjuk a cikket!

Oldalak

Utazás
Sztárok
Taylor Dayne a nyolcvanas évek végén egyetlen slágerrel hódította meg a világot, azóta pedig közel négy évtized telt el, és nemcsak az élete, hanem a megjelenése is rengeteget változott.
Sztárok
Ramón Novarro nők millióinak bálványa volt a némafilmek aranykorában, miközben magánéletének legféltettebb titkát évtizedeken át rejtegette a nyilvánosság elől, élete pedig végül felfoghatatlan...
Lifestyle
A joghurt évek óta ott van az egészséges ételek toplistáján: reggelire, tízóraira, edzés után vagy akár esti nassolnivalóként is sokan rendszeresen kanalazzák. Éppen ezért meglepő lehet, hogy egy...
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.
Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...
Sztárok
Danielle Campbell még tinédzserként lopta be magát a Disney nézőinek szívébe, azóta azonban több mint másfél évtized telt el, és a bájos gyereksztárból mára gyönyörű felnőtt nő lett.