Utazás

Egy hely, amit mindenki messziről elkerül: Egykor Magyarország területéhez tartozott

Mindenki rosszul lesz az erdőben, aki csak beteszi a lábát.

Hátborzongató események

A Kolozsvártól 20 percre található körülbelül 295 hektárnyi területű Hója-erdőt a BBC a világ ötödik legfélelmetesebb helyeként tartja számon, nem véletlenül: az erdőről a helyiek már több száz éve úgy gondolják, hogy el van átkozva, ezért nem is igen mennek a közelébe. A legismertebb legenda egy pásztorról szól, aki 200 állatával együtt teljesen nyomtalanul eltűnt az erdőben és soha többé nem került elő. Egy másik történet szerint pedig egy kislány elszökött otthonról és besétált az erdő mélyére, majd öt év múlva tért csak haza. Családja szerint azonban a lány természete teljesen megváltozott, sokkal agresszívabb lett, kedvességéből pedig egy cseppnyi sem maradt. A szülők állítása szerint a lány soha nem mesélte el pontosan, mi történt vele az öt év alatt, azonban a rokonok arra gyanakszanak, hogy hozzátartozójukat földönkívüliek rabolhatták el, esetleg egy fekete mágiával foglalkozó szekta mosta teljesen át az agyát. A régi legendák mellett azonban napjainkban is tapasztalják a Hója-erdőben a különös jelenségeket…

Észlelések

1968 augusztusában több ufót is észleltek a környéken, ugyanis az emberek rejtélyes fényjelenségeknek voltak szemtanúi, egy kolozsvári amatőr fényképész pedig egy különös formájú tárgyat is megörökített augusztus 18-án az erdőben.
Kattints a további képekért!

Máig rejtély, miért ugranak le a szerkezetről annyian évről évre.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...