Utazás

Még az ókorban süllyedt el a szellemhajó, melynek roncsát most fedezték fel - mesés kincseket rejtett magában

Az i. e. 2-4. században omlott össze egy egyiptomi templom, mely maga alá temetett egy közelben horgonyzó görög hajót. A kutatók csak most, több mint kétezer év elteltével bukkantak rá az elsüllyedt járműre, azonban így is megérte a felfedezés, hiszen páratlanul izgalmas leletekkel gazdagodtak.

Évezredeken át a tenger fenekén

Több mint kétezer évig hevert a tenger fenekén egy görög hajó roncsa, melyre a közelmúltban bukkantak rá a kutatók. Az i. e. 2-4. században omlott össze egy Amun nevű templom Egyiptomban, és amikor az épület felmondta a szolgálatot, az aláhulló, gigantikus kőtömbök maguk alá temettek egy görög hajót is, mely épp a közelben horgonyzott. A sajnálatos esemény következtében a hajó is elsüllyedt, az archeológusok pedig hosszú időn át próbáltak a nyomára bukkanni, de sajnos nem jártak sikerrel. Mindeddig.

Most azonban végre-valahára az évezredek óta a tenger mélyén heverő roncs nyomára bukkantak - számolt be a történelmi felfedezésről a BGR. Ez már önmagában is örvendetes fejlemény lenne, de ha hozzávesszük azt is, hogy a hajó rakományára is ráleltek, akkor érthetjük csak meg igazán, mennyire jelentős előrelépés történt az ókori szellemhajó ügyében.

Fotó: 123rf

Lapozz tovább, jönnek a részletek!

Oldalak

Utazás
Sztárok
A huszadik század egyik kiemelkedő, halála után is rendkívül népszerű magyar színésze volt Gózon Gyula, akinek szakmai sikerekben gazdag életét számos trauma árnyékolta be.
Sztárok
A Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában mostantól egy, a mesterséges intelligencia segítségével kreált műsorvezetőt láthatnak a nézők. Kudlik Júlia kemény bírálatot intézett Bíró...