Utazás

Ez az oka, hogy mindmáig nem zárták le a második világháborút

Tudtad, hogy hivatalosan még mindig nem sikerült lezárni a második világháborút? Ennek pedig nem más az oka, mint egy néhány sziget hovatartozásáról szóló, közel nyolcvan esztendős vita.

Ősrégi területi vita

Oroszország Ukrajna ellen indított inváziójának sajnálatos apropójából idézte fel a Telex.hu, hogy voltaképpen mindmáig nem zárult le hivatalosan a második világháború. Ennek oka, hogy Oroszország és Japán 77 éve vitatkozik azon, melyik hatalomhoz is tartozik a Kuril-szigetek négy apró szigete.

A világháborús békeszerződés aláírását meggátoló területi vita egyébként meglehetősen régre nyúlik vissza. Egy 1855-ös szerződés révén osztotta fel maga között a Kamcsatka-félsziget és a japán Hokkaidó sziget között húzódó, 56 szigetből álló szigetcsoportot az akkori Orosz Birodalom, valamint Japán. A Szovjetunió azonban felrúgta ezt a régi megállapodást, amikor a második világháború alatt gyakorlatilag elfoglalt három olyan kisebb szigetet és egy szigetcsoportot, mely elvileg Japánhoz tartozott volna.

A területen nagyjából húszezer ember él, és azért különösen fontos a két ország számára, mert a Földön kizárólag itt lelhető fel a rénium nevű ásványi anyag, mely a földkéreg legritkább elemeinek egyike, s mint ilyen, hihetetlenül drága: főként sugárhajtóművekhez, illetve katalizátorként hasznosítják.

Fotó: 123rf

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Utazás
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Harry és Károly hamarosan újra láthatják egymást, ha minden a herceg tervei szerint alakul majd.
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.