Utazás

Ez az oka, hogy mindmáig nem zárták le a második világháborút

Többször úgy tűnt, megoldódhat a helyzet

A Szovjetunió 1945 augusztusában kaparintotta meg a Kuril-szigeteket, 1949-re az összes japán lakost kitelepítették a térségből. Többször is úgy tűnt, hogy rendeződhet a viszály, 1951-ben például a japán békeszerződés (más néven: San Franciscó-i béke) simította volna el a konfliktust, de a megállapodást Moszkva végül nem írta alá, és Japán is csak úgy, hogy a négy vitatott státuszú szigetet nem sorolta a Kuril-szigetek közé.

1956-ban Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár egy nyilatkozatban úgy fogalmazott, ha Japán aláírja a világháború lezárásáról szóló békeszerződést, visszakaphat két szigetet, de az ország akkor már az Egyesült Államok befolyása alá került, az amerikaiak pedig ellenezték az ötletet. Ma a hivatalos álláspont szerint a négy problémás sziget az oroszok tulajdona, Japán viszont még mindig igényt tart rá.

Mielőtt a Kuril-szigeteket elérték volna a japánok és az oroszok, ezen a helyen az ainu népcsoport élt. Ők adták a Kuril-szigetek nevét is. Nyelvükben a Kuru szó „embert” jelentett. Először 1635-ben tettek említést a szigetekről, amikor is a japán felfedezők eljutottak Hokkaidó szigetére. Nem lehet tudni, hogy el is jutottak-e a szigetekre vagy az ott élő népek révén szereztek róluk tudomást, de a japánok az 1644-es új térképükön már ábrázolták azokat.

Ma a szigeteken alig él ember. Mindössze 2 halfeldolgozó gyára működik, amelyek állami kézben vannak - írja a Wikipédia.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oroszország támadást indított Ukrajna ellen csütörtökön, helyi idő szerint hajnali öt óra tájban, a fővárosból, Kijevből és több ukrán nagyvárosból számoltak be helybeliek arról, hogy robbanásokat hallottak. Az inváziónak már civil áldozatai is vannak.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Bár a Gazdasági Versenyhivatal szabálytalan reklámjelölések miatt figyelmeztette Strenner Antalt, azaz Whispertont, a fiatal tartalomgyártó közben gyökeres életváltás mellett döntött, feladta hazai...
Sztárok
Különleges és szívhez szóló emlékezést tett közzé Bálint’s Pot, a népszerű főzős influenszer, aki egy évvel ezelőtti találkozásuk felidézésével tisztelgett az ország egyik legszeretettebb színésze,...
Fashion&Beauty
A farmer és a csizma párosa ősszel gyakorlatilag megunhatatlan, de ettől még egyáltalán nem mindegy, milyen lábbelit húzunk a kedvenc denimünkhöz. Idén a klasszikus fekete bokacsizmán túl több...
Lifestyle
A konditermek és a közösségi média világából egyre több fiatalhoz jut el az izomnövelést és jobb sportteljesítményt ígérő táplálékkiegészítők trendje. Az egyik legnépszerűbb közülük a kreatin,...
Lifestyle
A takarítás és a házimunka nemcsak fizikai, hanem mentális teher is. Az úgynevezett „láthatatlan munka” és a halogatás sokszor sokkal jobban lefáraszt minket, mint maga a porszívózás vagy a mosogatás...
Utazás
A megszokott úti cél nem unalmas – hanem megnyugtató, különösen egy túlterhelt hétköznapokkal teli életben.