Utazás

Emeld a tekinteted a csillagokra - igéző szépségű égi jelenség közeleg, szabad szemmel is megfigyelheted majd

Június 16. és 18. között három estén látható lesz a Mars és az oroszlán csillagkép legfényesebb csillaga, a Regulus együttállása a nyári égbolton.

Két égitest páratlanul gyönyörű együttállása

A két égitest párosát nemcsak szabad szemmel, hanem binokulárral is érdemes megfigyelni, ugyanis egy látómezőben kifejezetten esztétikus lesz a vöröses Mars és a kékesfehér Regulus látványa – írja az MTI a Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye alapján. A különleges égi jelenség legközelebb 2026 novemberében lesz látható.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Június 16-án este lesz az első alkalom, amikor szabad szemmel is látványos közelségben jár a két csillag egymáshoz. Az észlelést érdemes sötétben, 22 óra 20 perc után elkezdeni, és a nyugati égbolt felé kell tekinteni, ahol kicsivel kevesebb mint 18 fokkal lesznek a csillagok a horizont felett. Ez azt jelenti, hogy nyílt, kitakarásmentes nyugati horizontú helyre kell menni. A páros tagjainak fényessége szinte tökéletesen megegyezik, mivel mind a Regulus, mind a Mars 1,4 magnitúdós lesz, jegyzi meg a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

Két nagyon fontos különbség viszont könnyen megfigyelhető lesz közöttük: az egyik, látványosabb a két égitest színkülönbsége. A Mars mélynarancssárga, míg a Regulus kékesfehér színű lesz.

A másik különbség a Mars bolygó voltából adódik: mivel távcsőben látszó átmérője kiterjedt a csillaghoz képest, a remegő levegőben a Regulus folyamatosan pislákol majd – ezt a csillagászok szcintillációnak hívják –, a Mars viszont nyugodtabb lesz, és kevésbé remeg. Az égi jelenséget nem sokkal éjfél utánig lehet észlelni, amikor a Regulus és a Mars egyaránt a horizont alá bukik.

Lapozz, a cikk azonnal folytatódik!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Az Ikrek manifesztációs ereje ma hatalmas kavar. Napi horoszkóp.
Egészség
Sok nagyszülő esküszik a régi gyógymódokra a megfázás ellen, de ezek mennyire lehetnek hatásosak a modern világban?
Lifestyle
A karácsonyi készülődés közben valaki különösen közel kerülhet a Nyilashoz. Hétvégi szerelmi horoszkóp.
Sztárok
Luke Wilson olyan nagy sikerű filmekben okozott felejthetetlen pillanatokat, mint a Doktor Szöszi és a Charlie angyalai, mostanra viszont annyira megváltozott, hogy elsőre ránézésre biztosan elmennél...
Sztárok
Bódi Sylvi új fejezetet nyitott az életében: nemcsak a szerelemben találta meg a harmóniát, hanem a mindennapi feladatokban is szoros szövetségese lett párjának, Nemcsák Lászlónak.
Lifestyle
A többség a gyári beállításokat használja a modern tévéken, de ezek nem a legjobbak.