Utazás

Súlyos sérüléssel szállították kórházba a híres magyar színművészt: Ausztriában érte a baj, ami a munkájára is kihat

A Blikk értesülései szerint Ausztriában érte baleset Halász Judit színész- és énekesnőt.

Egy kiránduláson történt meg a baj

Halász Judit elmondása szerint pont ausztriai nyaralása utolsó napján történt a sérülés egy kirándulás közben. "Egy télen sípályaként működő helyen voltunk, és sajnos a lejtőn lefelé egy kavicson elcsúsztam. Akkor még nem is gondoltam, hogy nagy a baj, mert nem fájt annyira, ám az ottani kórházban csináltak CT-t és röntgent is, ami egyértelműen mutatta a törést. Szerencsére nem mozdult el a csont, de itthon kaptam egy szép kis gipszet, ami néhány nap múlva már le is kerül" - mesélte a lapnak a színésznő, aki a baleset ellenére szerepel a Vígszínház Bella Figura című darabjában, ami a sérülés miatt némi átszervezést igényelt.

halász judit énekesnő színésznő

Török Ferenc, a darab rendezője a szerepet hozzáigazította Halász állapotához, így gond nélkül tudja játszani a szerepét. A színésznő a lapnak azt is elárulta, hogy a gipsz hamarosan lekerül a lábáról és nem tagadta, hogy ezt a pillanatot már igencsak várja.

"Nincsenek fájdalmaim, ez valószínűleg annak köszönhető, hogy nem mozdult el a csont. Ha nem mondják, hogy el van törve, talán el sem hiszem. A gipsz azonban okoz nehézségeket, mert így nagyon kényelmetlen az alvás és nehézkesek az olyan mindennapos dolgok is, mint mondjuk a fürdés" - fejtette ki a színésznő a Blikknek.

Forrás: Blikk
Leadfotó: 123rf
Fotó: MTI/MTVA Fotó: Zih Zsolt

Oldalak

Utazás
Sztárok
Radics Gigitől már megszokhattuk, hogy bámulatos hangjával pillanatok alatt mindenki szemébe könnyeket csal – nem volt ez másképp a 2023-as Inspiráló Nők Estjén sem, melyről az énekesnő részletesen...
Fashion&Beauty
Az Inspiráló Nők Estjén rengeteg sztár részt vett, köztük Tóth Gabi is, aki nemcsak vendég volt, de elő is adta legújabb dalát.
Sztárok
Az Oscar-díjas amerikai színésznő ritkán engedi közel magához a nyilvánosságot, most azonban imádnivaló fotót osztott meg elbűvölő csemetéiről.