Utazás

Látnivalók Amszterdamban, Észak Velencéjében

Amszterdam lakossága mindössze töredéke Budapest lakosságának, mégis a holland főváros a kicsiny ország legnagyobb és egyben legnyüzsgőbb városa. Itt a coffee shop új értelmet nyer, nem egyszerűen kávézó, hanem az a hely, ahol legálisan lehet marihuánát venni és fogyasztani. Ám rengeteg más teszi még különlegessé a vizek városát, melynek körútjait csatornák alkotják, méltán nevezik tehát Észak Velencéjének.

Vöröslámpás negyed
A város híresen toleráns jellegét nem csak a coffee shopok nem mindennapi kínálata adja. A Vöröslámpás negyed a város legrégibb részében található, és már több mint fél évezrede elégíti ki a látogatók kíváncsiságát és igényeit. A lányok a csatornák mentén elhelyezkedő házak ablakában, piros fények mögött teszik közszemlére bájaikat, néhányuk még kopog is, hogy felkeltse az arra járó érdeklődését.

Dam tér
Amszterdam főtere a mai napig egyfajta csomópontként van számon tartva, a tengerről érkező hajók rakományaikkal egészen idáig úsztak fel. Itt épült az Amstel folyó gátja is, mely a város nevét adja. A térbe torkollik a főváros két nagy bevásárlóutcája, valamint itt található a Királyi palota, az Új-templom és Madame Tussauds panoptikuma is.

Királyi Palota
A komor külsejű Királyi Palotát korábban városházának szánták, klasszikus holland stílusban épült, ma az uralkodói családé. Bár a királynő nem itt lakik, királyi követségek érkezésekor manapság is gyakran használják az épületet. A palotát egy nyolcszögletű kupola, bástya, valamint Amszterdam városát bemutató és mítikus lényeket, nimfákat mintázó szobrok is díszítik.

Új-templom
A város leghíresebb temploma a Királyi Palota mellett áll. Hollandia néhány hőse, híres költők, felfedezők vannak itt eltemetve. Olyan nevezetes eseményeknek is helyszínéül szolgált, mint a királynő megkoronázása, valamint 2002-ben Maxima hercegné és Orange herceg esküvője.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Az elhízás elleni harc sokszor kilátástalannak tűnik, de egy brit édesanya bebizonyította, hogy tiszta akaraterővel és az étrend teljes megváltoztatásával még kemény edzések nélkül is lehetséges a...
Egészség
A nyirokrendszer csendben végzi a dolgát, mégis nélkülözhetetlen szerepet játszik szervezetünk egészséges működésében. Ha azonban valamilyen okból romlik a nyirokkeringés vagy fokozódik a folyadék-...
Sztárok
Életének 83. évében, családja körében, békében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész. A legendás színházi ikon, filmcsillag és felejthetetlen...
Sztárok
A kiváló magyar úszónő a medencén kívül is rátalált a tökéletes harmóniára. Késely Ajna egy végtelenül őszinte, mély és érzelmes szerelmi vallomással lepte meg a követőit a közösségi oldalán, ahol...
Lifestyle
A spirituális tanítások szerint születésünk pillanata nem csupán egy dátum a naptárban, hanem olyan jelképes üzenetet is hordozhat, amely egész életünkön át elkísér. Sokan úgy vélik, hogy születési...
Lifestyle
Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló...