Utazás

A kutatók állítják: annyira biztos a klímaváltozás, mint az evolúció

Egy friss jelentés arra a következtetésre jutott, hogy nem állunk rózsás jövő előtt: a szakemberek egybehangzó véleménye szerint a globális felmelegedés az emberi tevékenységnek tulajdonítható. Az éghajlatváltozás tudományos bizonyossága mára az evolúcióéhoz hasonlatos.

Nincs kétség: mi okozzuk a klímaváltozást

Egy új jelentésben azt olvashatjuk, hogy a globális felmelegedést a vonatkozó tanulmányok több mint 99,9 százaléka az emberi tevékenységgel hozza összefüggésbe – adta hírül az MTI a The Guardianre hivatkozva. A csapat közel 90 ezer korábbi publikációt elemzett.

A szakértők szerint az üvegházhatású gázok okozta éghajlatváltozás tudományos bizonyossága mára az evolúcióéhoz és a lemeztektonikáéhoz hasonlatos.

A kutatók körében nincs kétség afelől, hogy a fosszilis energiahordozók, például az olaj, a gáz, a szén, a tőzeg és a fa elégetése felmelegíti a bolygót, és szélsőségesebb időjárási eseményekhez vezet.

Egy korábbi, 2013-as felmérés alapján az 1991 és 2012 között megjelent tanulmányok 97 százaléka támogatta azt az elképzelést, mely szerint az emberi tevékenység megváltoztatja a Föld éghajlatát. Ezt frissítette, illetve bővítette ki a Cornell Egyetem csapata. A friss eredmények azt mutatják, hogy a szkeptikus hangok mára szinte teljesen eltűntek.

Fotó: 123rf

Lapozz, a második oldalon folytatjuk!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...