Utazás

Szabadabban utazhatunk EU-n belül, az új szabályok napokon belül életbe lépnek

Február 1-től, azaz már a jövő héttől könnyebb lesz az Európai Unión belüli utazás. Keddtől az intézkedések értelmében szabadon mozoghatnak a tagállamok között az uniós védettségi igazolvánnyal rendelkezők.

Az egyéni egészségügyi állapot számít, nem a kiindulási pont

Az Európai Unió Tanácsa új ajánlást fogadott el a biztonságos és szabad utazás elősegítésére a koronavírus-járvány idején, eszerint a vonatkozó nemzeti intézkedéseket nem a regionális szintű járványhelyzet, hanem az egyes utazók egészségügyi állapotának figyelembevételével kell alkalmazni. A rendelet február 1-jén lép hatályba - közölte az uniós tanács kedden.

Az új ajánlás azt is kimondja: noha az intézkedéseket az egyes utazók egészségügyi állapota alapján kell alkalmazni, figyelembe kell venni azt is, hogy melyek a vírus elterjedése szempontjából különösen érintett, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint sötétvörös besorolású területek. „A személyalapú megközelítés jelentősen egyszerűsíti az alkalmazandó szabályokat, valamint kiszámíthatóságot biztosít az utazók számára” – írták.

A rendelet ugyanazon a napon lép hatályba, mint a védettségi igazolványokról szóló rendelet módosítása, amely 9 hónapos (270 napos) érvényességi időt állapít meg az EU-n belüli utazások tekintetében. Ennek értelmében az igazolványok érvényességét az alapoltási sorozat utolsó adagjának beadásától kezdődően kell számítani. Ezen túlmenően változnak az oltási igazolványok kódolására vonatkozó szabályok is annak érdekében, hogy figyelembe lehessen venni az emlékeztető adagokat – emlékeztettek.

Kiemelték továbbá: a szabad mozgást korlátozó bármely intézkedésnek megkülönböztetéstől mentesnek és arányosnak kell lennie. A tagállamok főszabály szerint nem tagadhatják meg a más tagállamokból érkező, védettségi igazolvánnyal rendelkező utazók belépését a területükre.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Azoknak azonban, akik nem rendelkeznek uniós védettségi igazolvánnyal, a határátlépést megelőzően vagy azt követően legkésőbb 24 órán belül koronavírus elleni tesztet kell készíteniük. A különleges felmentéssel rendelkező utazók, az ingázó munkavállalók és a 12 év alatti gyermekek mentesülnek a követelmény alól – közölték.

Az új ajánlások elfogadását a koronavírus ellen beadott oltóanyagok számának jelentős növekedése és az uniós védettségi igazolvány bevezetése tette lehetővé – tették hozzá.

Az Egyesült Államok hatóságai úgy döntöttek, hogy nem mentesülhetnek a vízumkötelezettség alól azok a magyar állampolgárok, akik az ország jelenlegi határain kívül születtek.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Fashion&Beauty
Az 1970-es évek boho világa, amelyet annak idején Cher virágmintás (flower-power) ingei, parasztblúzai és masnis nyakmegoldásai jellemeztek, ismét visszatért az őszi divatba, lobogó harangujjakkal,...
Sztárok
A mai, felgyorsult világban hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a siker a fiatalok privilégiuma, pedig nem is tévedhetnénk nagyobbat.
Sztárok
Veronica Franco a 16. századi velencei reneszánsz egyik legelképesztőbb és legösszetettebb alakja volt. [BANNERS]
Home&Design
Egy apró hálószobában minden centiméter számít, ezért egyáltalán nem mindegy, milyen ágy kerül bele. A túl robusztus keret, a széles fejtámla vagy a fölöslegesen nagy bútor könnyen elveheti a helyet...
Lifestyle
Bár a retinol az öregedésgátló bőrápolási rutinok fontos alapköve, a jótékony A-vitamin nem csupán krémek vagy szérumok formájában, hanem szinte kizárólagosan élelmiszerek útján is bevihető a...