Kígyóinvázió! Viperák lepték el Kijevet és környékét

Idén ősszel rendkívül sok a kígyó Kijev környékén, de már a városban is egyre több bukkan fel - írta kedden a Vzgljad című ukrán napilap.

"Körülbelül háromszor annyi a vipera Kijev környékén most, mint általában. Idén és tavaly is meleg, csapadékos volt az időjárás, ezért szaporodtak el a kígyók" - idézett az újság egy kijevi kígyóvadászt.

A szakember szerint most szinte bárhol lehet találkozni kígyóval. Ősszel általában fő táplálékuk, a kisrágcsálók vándorlása miatt rajzanak szét. Kijev környékén főként mocsári és sztyeppi viperák élnek.

Már a fővárosban is össze lehet velük találkozni

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Szavai szerint már a fővárosban is össze lehet találkozni viperákkal, főként azokban a parkokban, ahol sűrű bokrok vannak. Megjegyezte, hogy a főváros híres Dnyeper-parti pihenőhelyén, a Hidroparkban is előfordulhatnak.

"Ennyi kígyót és ilyen nagyokat még sohasem láttam, mint most séta közben egy Kijev melletti erdőben" - írta nemrég a Facebook közösségi portálon a kijevi városi tanács egyik képviselője.

Okszana Moroz, a kijevi állatkert hüllőházának vezető zoológusa ugyanakkor cáfolja, hogy a kígyók feltűnően elszaporodtak volna a megyében.

"Kijevben egyáltalán nincsenek mérges kígyók. Félnek az emberektől, ezért nem költöznek be a városokba" - magyarázta. Elismerte ugyanakkor, hogy a természetben össze lehet velük találkozni, főként a magasabban fekvő helyeken.

Május végén az ukrán média arról számolt be, hogy egy kijevi óvoda mellett fogtak el a katasztrófavédelem munkatársai egy ismeretlen fajú kígyót, amelyet átadtak a fővárosi állatkertnek.

Forrás: MTI

Oldalak

Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.