Utazás

Tudtad? Ezért akartak atomot robbantani a Holdon az amerikaiak

Nem a vélt tudományos haszon hajtotta őket

A mai szemmel már igazi őrültségnek tűnő katonai vállalkozást a légierő égisze alatt kezdték kidolgozni. A projekt értelmi szerzői azzal próbálták meg népszerűsíteni furcsa ötletüket, hogy megvalósítása majd jelentős katonai, politikai és tudományos haszonnal jár az amerikaiaknak. El is készült egy 190 oldalas dokumentum, mely a Project A119 végrehajtásával kapcsolatos gyakorlati tudnivalókat ismertette. A projektet előkészítő tudományos csapathoz Carl Sagan, a későbbi elismert csillagász is csatlakozott.

Azt nem lehet tudni, hogy Sagannak - aki később békeaktivistaként, a világűr békés kutatása mellett síkra szálló tudósként lett ismert - mi volt a konkrét véleménye a Holdon történő atomrobbantásról, mindenesetre a projektben a csillagász mellett részt vettek a légierő prominens tisztjei, valamint az Apollo-program majdani helyettes igazgatója, Leonard Reiffel és Gerard Kuiper, a bolygókutatás egyik meghatározó személyisége is.

Először egy hidrogénbombát akartak felrobbantani a Holdon, de később meggondolták magukat, és egy 1,7 kilotonnás atombombával akarták végrehajtani az akciót. A légierő vezetőit valójában nem a vélt tudományos haszon motiválta: arra voltak kíváncsiak, vajon a Földről is láthatóvá válik-e a robbanás következtében keletkező gombafelhő. A robbanást a Hold Föld felé néző féltekéjének perifériáján akarták végrehajtani, hogy a Nap sugarai megvilágíthassák a detonáció nyomában megjelenő felhőt.

Később szerencsére az amerikaiak letettek megalomán ötletükről, mára pedig két nemzetközi egyezmény (1963-ban, valamint 1967-ben aláírt, a nukleáris támadóeszközökkel kapcsolatos kísérleteket, illetve a világűr felhasználását szabályozó dokumentumok) tiltja a hasonló vállalkozásokat.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Egy posztapokaliptikus világ rendkívül menőnek tűnhet különböző mozifilmekben vagy videójátékokban, de ha a valóságban kellene megtapasztalnunk, mit is jelent például egy nukleáris kataklizma, már korántsem lelkesednénk a dologért.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A szeretet most könnyedebb, játékosabb oldalát mutatja meg a Bikáknak. Íme, hétvégi szerelmi előrejelzésünk!
Home&Design
A kamra sokáig az egyik legvágyottabb helyiség volt egy házban, de a modern otthonokban már nem feltétlenül csak a plusz tárolóhely a lényeg. Egy újra felfedezett, rendkívül praktikus helyiség kezd...
Lifestyle
Egy új telefon ára önmagában is sokat elárul arról, mennyire számít luxuscikknek egy készülék, de még beszédesebb, ha azt nézzük meg, hány napot kell érte dolgozni. Egy friss számítás most azt...
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...
Lifestyle
A nagyszülőknek gyakran van igazuk - már csak a tapasztalataik alapján is. De akadnak olyan bölcsességek nagyiéktól, amiknek semmi alapja.