Utazás

Vérfagyasztó felvételt szúrt ki egy férfi a Google Térképen

Nehéz megmondani, mi történik a képen

A The Google Earth Guy nevű TikTok-oldal üzemeltetője kifejezetten a rendhagyó Google Térkép-műholdfelvételek levadászására specializálódott. Hősünk igazi régi motorosnak számít már a műfajban, szinte semmi sem lepi meg, amit békés portyázása során talál. A Térkép segítségével ráakadt már működő vulkánra, sőt a tengeren lebegő óriási gumikacsára is, és örömmel mutatja be ezeket a megmosolyogtató eseteket a videomegosztó felületén.

Hősünk nemrégiben egy olyan utcaképet fedezett fel, mely valószínűleg még őt magát is rendesen kibillentette az egyensúlyából. A TikTok-felhasználó a svájci Lausanne-ból, egészen pontosan a város egyik, Parc de Valency nevű parkjából származó műholdfelvételen akadt ki.

A Google Térképen a férfi egyre csak közelített a park egy adott szegletéhez, míg megjelent előtte egy zöld kuka, melyből egy kisfiú élettelennek tűnő feje mered ki. Senki sem tudja, hogy a gyermek hogyan került a szemetesbe: egyesek szerint csak bújócskázik, mások úgy vélik, ártatlan, dévaj móka az egész, megint mások pedig azt gondolják, hogy már rég el kellett volna mosogatnia, de inkább elbújt az anyukája elől. A felkavaró képet azonban másképp is lehet értelmezni: merész elképzelés, de azt sem lehet kizárni, hogy egy halott kisfiút látunk a képen. Az internetezőket mindenesetre számos apró táborra szakította a furcsa felfedezés, még ők maguk sem tértek napirendre a látottak felett. Ami persze egyáltalán nem is csoda.

Fotó: 123rf

A Google Térkép szolgáltatásait mindenki szereti és használja, hiszen megannyi hasznos funkcióval van ellátva, amelyek segítségünkre lehetnek a mindennapok során. De nem mindennapos, amit most szúrt ki a kereső.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.