Utazás

Kezdődik a szezon Európa fagyicentrumában: kiválasztották az idei év központi ízkombinációját

Az osztrák fővárosban – és egész Ausztriában – igazi kultusz övezi a fagylaltot: nemcsak a városlakók imádnak fagyizni, de a fagylaltkészítőknek is vannak már hagyományaik. A szezont az év fagylaltja megválasztásával kezdik, tartanak fagyihetet, a gyerekeknek pedig a nyári szünet első hetét édesítik meg csupa nekik való fagyival.

A csoki-banán lett az év fagyija Bécsben

Banánfagyi csokidarabokkal, banánfagyi csokoládéöntettel, fagyi csokibanán-darabokkal – aki idén Bécsbe látogat, ilyen és hasonló kreációkat találhat a fagylaltpultokban, a csoki-banán lett ugyanis az év fagyija Ausztriában. Az osztrák fagylaltkészítők tíz éve azzal nyitják meg a szezont, hogy bejelentik, melyik fagyit választották az év ízének. Tavaly például a Mozart lett az év fagyija (nugát, marcipán és pisztácia), előtte a mák, 2019-ben pedig a virágos kreációk – levendula, rózsa, bodza – álltak a középpontban. Kötelező recept nincs, így mindenki úgy interpretálja a kiválasztott fagyifajtát, ahogyan szeretné, a fantáziának csak a vevők ízlése szab határt.

A fagylaltkészítők a hagyományoknak megfelelően megválasztották 2022 európai fagyiját is. A címet idén a „Dolce Sinfonia“ nyerte el. Az édes szimfónia csokoládé és mogyoró varázslatos kombinációja, a kreációt március 24-én, a kézműves fagylalt napján ünneplik.

A Fagyihetet – ami idén a csoki-banánról szól majd – május 1. és 8. között tartják az osztrák fagyizók, a Gyerek Fagyihét pedig június 27-én, a nyári szünet első napján kezdődik. Ilyenkor azok a fagyifajták kerülnek a középpontba, ami a gyerekek kedvence: a tarkabarka egyszarvú, a vanília, a hupikék törpfagyi vagy a Frizzzi.

Ausztriában becslések szerint évente fejenként nyolc liter fagylaltot fogyasztanak, legyen az kézműves termék vagy boltban vásárolt. Ez 64 fagyigombócnak felel meg. A legnépszerűbb ízek továbbra is az eper, a vanília, a csokoládé, a mogyoró, a mangó, a pisztácia, a sztracsatella, a citrom és az amaréna meggy.

Melyik a világ legboldogabb országa? És a legboldogtalanabb? Cikkünkben megtalálod a hivatalos választ mindkét kérdésre.

Fotó: Eurocomm-PR; leadfotó: Valeria Ushakova / Pexels

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...