Utazás

A háború miatt leállhat a 3-as metró

Óriási a szerepe a fővárosi közlekedésben

A Metrowagonmash egyébként nemcsak vasúti- és metrókocsikhoz gyárt alkatrészeket, de harci járművekhez is készít lánctalpas alvázakat. Friss fejlesztésüket, a speciális hajótestű kerekes alvázat 2021-ben mutatták be az Army2020 Nemzetközi Katonai-Technikai Fórumon. "Egy háború közepén vélhetőleg nem a budapesti metróra gyártanak gömbtányérokat" - mondta a Népszavának Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke.

Fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy az alkatrészek utánpótlását alternatív módon is meg lehet oldani. A pályafelújítás miatt nem használt kocsikból ugyanis bármikor kiszerelhetik a szükséges elemeket. Persze ez a megoldás is véges, ráadásul 2023-ban a tervek szerint a teljes vonal átadásra kerül, amiből egyenesen következik, hogy nemsokára még több kocsira lesz majd szükség.

A városvezetés számára az utas- illetve a szolgáltatásellátás biztonsága a legfontosabb – hangsúlyozta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. Karácsony Gergely főpolgármester mindenesetre felkérte a BKV-t, hogy vizsgáljon meg minden alternatív beszerzési lehetőséget - írja a Népszava.

Az M3-as metró felbecsülhetetlenül nagy szerepet tölt be a budapesti közlekedésben: a több mint 17 kilométer hosszú vonal Magyarország legnagyobb forgalmat lebonyolító vasúti rendszere, munkanapokon 500 ezernél többen utaznak rajta. Ez több, mint az országos vasúti hálózat teljes forgalma - teszi hozzá a lap.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A legutóbbi orosz-ukrán béketárgyalások során közelebb került az ellenálló felek álláspontja. Volodimir Zelenszkij elnök már a béke lehetőségéről is beszélt szerdán.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Fashion&Beauty
A divatvilág peremvidékéről a legexkluzívabb vörös szőnyegekig vezetett az útja a Matières Fécales (nemzetközileg ismert nevén Fecal Matter) nevű márkának.
Sztárok
Szeptembertől teljesen új szerkezetben és frissített csapattal indítja a hétköznap reggeleket az ATV népszerű műsora, a Start.
Home&Design
A színek nemcsak a hangulatunkat befolyásolják, hanem azt is, hogyan érezzük magunkat a konyhában – a megfelelő árnyalatok minden főzést és együttlétet örömtelivé tehetnek.
Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...