Utazás

3 félelmetes, kísértetjárta hely Magyarországon – Fedezd fel őket, ha mered!

A félelmetes kísértetsztorik és horrorfilmbe illő helyszínek már azóta lázban tartják az emberiséget, amióta egyáltalán történeteket – és pletykákat – mesélünk egymásnak. Gondoltad volna, hogy egy igazi szellemjárta kastély felfedezéséhez nem kell feltétlenül a legközelebbi Drakula kastélyig – vagyis Erdélybe – utazni? Íme a 3 kedvencünk, amitől borsódzik a hátunk.

Vállyi-kastély, a rettenthetetlen szellemvadászoknak

Ez a kísértetkastély minden szellemvadász álma lehet, sőt, már be sem kell lógni, ha egy kis kalandra vágyik az ember, ugyanis egy ideje már látogatókat is fogad. Még az 1800-as évek elején építtette Válly Lajos, majd később a fia bővítette ki az 1870-es években. Később, 1909-ben sajnálatos módon az egész falu leégett, vele együtt a kastély bal szárnya is. Azóta – állítólag – a kastély látogatói furcsa, megmagyarázhatatlan jelenségekről számolnak be, mint például az éjszakánként felkapcsolódó villanyok, maguktól kinyíló ajtók, padlásról hallatszódó léptek zajai, sőt azon se kell meglepődni, ha a kastélytúra közben látni véled a Válly – netán más – család rég elhunyt szellemeit is. Amennyiben ez megtörténne, javasoljuk a természetvédelmi területté nyilvánított Jánki erdőbe menekülést.

Érdekel még két félelmetes helyszín? Lapozz a következő oldalra

vállyi kastély kísértetkastély

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Utazás
Sztárok
Nyolcmillió forintnál is nagyobb összegű bírságot szabott ki a Rádió 1 Balázsék című műsorára a médiatanács.
Lifestyle
Soha többé nem fogod ezentúl másképp készíteni a nokedlit, ha kipróbálod ezt az ősi konyhai praktikát, amit egyébként sok háziasszony nem ismer, pedig a segítségével ez a szaggatott tésztaféle...
Sztárok
Vilmos walesi herceg felesége ma már a királyi család egyik legmegbecsültebb, s egészen biztosan legnépszerűbb tagja. Ám amikor bekerült a világ leghíresebb famíliájába, olyan kihívással szembesült,...
Sztárok
A bájos kislányból kifinomult nő lett az évek során, aki karrierjét is szépen építi.
Egészség
Bár a legtöbben nem tudnak róla, de vannak olyan élelmiszerek, amelyek természetes fájdalomcsillapítóként működnek, így ha éppen nincs nálunk gyógyszer, akkor ezek is beválhatnak, amikor kellemetlen...
Sztárok
A Nagy Duett csaknem egy évtizedes kihagyás után tért vissza a TV2 képernyőjére, de a legendás showműsor következő adása szomorú meglepetést is tartogathat a hűséges nézők számára.