Utazás

1609-ben e napon fedezte fel Henry Hudson Manhattant – ezért lázadtak fel ellene

A legnagyobb megpróbáltatások: éhezés és árulás

1610-ben ismét megbízást kapott, de immáron az angoloktól. A cél ugyancsak az Északkeleti átjáró megtalálása volt, így Hudson észak felé indult. Végig haladt a Hudson-tengerszoroson, és Kanada partvidékén felfedezte a szintén később róla elnevezett Hudson-öblöt. A hatalmas öböl keleti partján haladt déli irányba, és szentül meg volt róla győződve, hogy már a Csendes-óceánon jár. Eljutott az öböl déli részéig, ahol nagy szerencsétlenségére a hajó befagyott.

Nem volt más lehetőség, a legénység a partvidéken töltötte az egész telet, sanyarú körülmények között. Nagyon kevés ételük akadt, és nem volt kitől segítséget kérni, így muszáj volt megvárni, amíg az idő melegebb lesz, és a hajó kiolvad. Végre eljött a tavasz, és úgy tűnt, hogy folytathatják az utat, de ekkor a legénység megtagadta a parancsot. Minden szerencsétlenségükért Henryt okolták, és fellázadtak ellene. A lázadók nem kímélték sem Hudsont, sem a családját. A tengerészt fiával és hét hűséges matrózával együtt csónakba ültették és minden élelem nélkül sorsukra hagyták. A lázadó legénység visszatért Angliába, Hudsonéknak pedig nyomuk veszett. Máig nem tudni, hogy mi lett velük.

fotó, lead: 123rf.com

Összegyűjtöttük a top 10 legszebb európai várost, amelyek népszerű turistaközpontok is egyben. Készen állsz?! Induljon a teszt!

Oldalak

Utazás
Egészség
Nincs mese, a dohányosok testtömege általában valóban alacsonyabb, mint a nemdohányzóké. A kutatók megvizsgálták, van-e összefüggés.
Lifestyle
Húsvétkor a magyarok egyszerűen bolondulnak a kalácsért. Viszont vannak olyanok, amik nem a legjobb minőségűek. Van, amibe mi is belefutottunk.
Lifestyle
Egyre több az internetes bűnöző, akik ugye nem csak az OTP Bank nevében telefonálgatnak. Most egy nyugdíjast túlságosan is könnyű volt behúzni a csőbe.