Megvan az X-Faktor győztese: kiderült, ki nyerte a tehetségkutató jubileumi, 10. évadát

A produkciók értékelése

Öt héttel ezelőtt kezdődtek az élő showk, ahol idén új mentor és új műsorvezető is debütált Csobot Adél és Miller Dávid személyében. Az előző két évadot ByeAlex mentoráltja nyerte, így az énekes természetesen abban bízott, hogy most is az ő versenyzője fejére kerül a korona. A fináléban mindenről a nézők dönthettek, a mentoroknak már nem volt beleszólásuk a döntő alakulásába, csak véleményt alkothattak. Az estét, az első kört Puskás-Dallos Peti versenyzője, Ferenczi Kamilla kezdte: Csobot Adél szerint az érzelmeket az énekesnő most tudta a leginkább átadni a dalon keresztül, amit választott, ByeAlex pedig egyenesen a kedvencének nevezte a produkciót, mert Kamilla a saját szájízére formálta azt és nagyot énekelt, méghozzá sallangmentesen. Gáspár Laci úgy gondolta, a versenyző a második felénél kezdte jól énekelni a dalt, még a hideg is rázni kezdte őt, hiszen szívét-lelkét beletette, Peti pedig természetesen nem győzte dicsérni mentoráltját, a legjobb produkciójának nevezte a hatalmas éneklést. Másodikként a rapper Alee állhatott színpadra, aki saját dallal készült, egy igazán pörgős előadással, amiről megoszlott a zsűri véleménye: Peti szerint Alee visszahozta számára a tinédzserkorát, ám mégis érzett rajta egy kis fáradtságot is, így úgy gondolja, nem ez volt a legjobb produkciója. Adél csupa pozitív dolgot fogalmazott meg a versenyzővel kapcsolatban, a dal maga pedig Lacinak is tetszett, és természetesen Alex is csak dicsérni tudta a fiatal tehetséget. Az első kört Kocsis Paulina zárta, aki szintén egy saját dalt adott elő, a mentorok pedig állva tapsoltak a produkció végén, így nem meglepő módon csak bókokat kapott.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A második körben mindenki egy saját dallal készült, Ferenczi Kamilla is, akinek Caramel írta első saját számát, a produkció végén pedig csak úgy repkedtek a dicsérő szavak, de nem volt ez másképp Aleenál és Paulinánál sem. Alee természetesen maga írta a dalt, ami egy lánynak szólt: a lírai produkció Alex kedvence volt, a rapper pedig el is érzékenyült a végén. Paulina a második kör utolsó versenyzőjeként egy kiváló dallal érkezett, Csobot Adél pedig azt is elárulta, hogy az énekesnő áll saját világához a legközelebb. Az első körös szavazás végén a boldog pillanatok után aztán jöttek a szomorú percek: a három mentorált közül egy valakinek el kellett búcsúznia a műsortól. A végső győzelemért végül Ferenczi Kamilla nem szállhatott harcba, ezzel ő lett az évad harmadik helyezettje, a bronzérmes – Alee és Paulina még további két dalt adhattak elő, amellyel bizonyíthattak a nézők és a mentorok számára.

Lapozz a győztesért!

Oldalak

Lifestyle
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási...
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Lifestyle
Elege van a végeláthatatlan forgolódásból, a pörgő gondolatokról és a másnapos nyúzottságról? Nem a drága alvásmonitorokra, vényköteles bogyókra vagy a kesernyés gyógyteákra van szüksége. Egy...
Fashion&Beauty
Van az a pillanat, amikor előkerül a szekrény mélyéről egy régi kedvenc cipő, felpróbálod, és valamiért mégsem érzed már ugyanolyannak, mint néhány éve. Nem feltétlenül romlott el, nem is biztos,...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Ma már egyáltalán nem mindegy, milyen kamerát rejt a telefon hátlapja: a csúcskészülékekkel olyan részletgazdag fotókat és profi hatású videókat készíthetünk, amelyekhez korábban külön...