X-Faktor: Ritkul a mezőny, Csobot Adél mentorált nélkül maradt – Jövő héten elődöntő, ez a négy versenyző mérettetheti meg magát

Könnyekben gazdag adás

Gáspár Laci versenyzője, Mardoll számára már az első kör után véget ért a verseny, miután a nézőktől nem kapott elegendő szavazatot ahhoz, hogy a rapper előadhassa második produkcióját is. Paulina ekkor megmenekült, a második körben pedig helyet is foglalhatott az egyik széken Mehringer Marci mellett, így ők már biztosan tudták, hogy ott lesznek az elődöntőben. A másik három versenyző sorsáról ismét a nézők döntöttek, akik további két előadót juttathattak tovább a következő élő showba: végül úgy döntöttek, hogy Alee és Ferenczi Kamilla folytathatja a versenyt, így Csobot Adél mentorált nélkül maradt, miután utolsó, addig versenyben lévő zenekara, a The Harmonies is kiesett. A mentorok az adás alatt egyébként durvábban értékeltek, mint addig valaha, versenyzőik pedig sorra el is sírták magukat az őket ért kritika miatt: Mardoll például saját dallal érkezett, amit Puskás-Dallos Peti egyenesen csalódásnak nevezett, Csobot Adél szerint pedig a rapper elveszett a produkcióban, míg a The Harmonies lányzenekart ByeAlex hamisnak hallotta, az előadást pedig unalmasnak nevezte, de Peti sem kímélte Adél versenyzőit, aki „önbizalomhiányos dülöngélésnek” látta az egészet. Jövő héten elődöntő, így minden bizonnyal újabb izgalmaknak lehetünk majd szem- és fültanúi, és nemsokára azt is megtudhatjuk, kinek a „fejére kerül a korona” idén!

Ötvös András az első magyar karácsonyi film főszereplője, amelyben egy tűzoltót kellett megformálnia és ennek kapcsán hatalmas megtiszteltetés érte. Olyan kitüntetésben részesült, amiről álmodni sem mert.

Leadfotó: Instagram/csobotadel
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Fashion&Beauty
Egy 18. századi provence-i kastély mesébe illő díszletei között kötötte össze az életét Phoebe Dynevor és szerelme, Cameron Fuller. A Bridgerton sorozat Daphne-ját alakító színésznő egy igazán...
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.
Sztárok
Jean-Claude Van Damme lánya nemcsak szépségét örökölte édesapjától, hanem elképesztő kitartását és harcművészeti tehetségét is.
Sztárok
Cameron Diazt szinte mindenki ikonikus szőke hajával azonosítja, pedig volt egy film, amelyben teljesen más külsővel sokkolta a rajongókat.