Tinédzserkori barátnőjébe volt szerelmes Whitney Houston: az énekesnő és Robyn útjai sosem váltak szét igazán

Ma 11 éve érkezett a lesújtó hír, amely az akkor 48 éves Whitney Houston tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláról számolt be. Az énekesnő rövid életét számos mélypont árnyékolta be, ám volt mellette egy személy, aki mindig készen állt arra, hogy felsegítse őt a padlóról – megmenteni azonban sajnos már nem tudta.

Mi lett volna, ha a szívére hallgat?

2012. február 11-én holtan találták szállodai lakosztályának fürdőkádjában minden idők egyik legtehetségesebb popénekesnőjét, Whitney Houston-t, akinek – bár kivételes pályafutása során rendkívüli sikereket ért el és a fél világ őt ünnepelte – a magánéletében sosem sikerült révbe érnie, sőt; egyik probléma követte a másikat. Az énekesnő 26 évesen ismerte meg a nála 6 évvel fiatalabb Bobby Brownt az 1989-es Soul Train Music Awards díjkiosztón. A férfi már akkor zűrös, törvénytelen életet élt, emellett rendkívül káros életmódot folytatott, hiszen a kábítószereket és az alkoholt sem vetette meg. Sokan féltették tőle a tehetséges Whitneyt, akivel 1992. július 18-án összekötötték az életüket. Kapcsolatuk azonban nem volt felhőtlen, házasságukat megmérgezte a kábítószer, valamint az, hogy a férfi rendszeresen fizikailag bántalmazta az énekesnőt. Whitney elindult a lejtőn, s még legfőbb bizalmasa és támasza sem tudott rajta segíteni…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Whitney Houston közel 50 évig hallgatott megrázó, gyermekkori titkáról, melyről egyetlen embernek beszélt egész élete során.

Leadfotó: Paul Drinkwater/NBCU Photo Bank/NBCUniversal via Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A csalók egyre rafináltabb módszerekkel próbálják megszerezni az emberek banki adatait, és már olyan helyzeteket is kihasználnak, amelyek teljesen hétköznapinak tűnnek. Egy parkolásnál például néhány...
Egészség
Bizonyos készítmények mellett nagyobb odafigyelés szükséges a hőhullámok idején - cikkünkben most eláruljuk, melyek ezek.
Sztárok
George Russell számára az idei nyári szünet nemcsak a Forma–1-es szezon közbeni pihenésről szól: a Mercedes brit sztárja fontos magánéleti mérföldkőhöz érkezett. A versenyző hat év együttjárás után...
Sztárok
A Habsburg család története évszázadokon át összefonódott Európa sorsával, és bár a monarchia ma már a múlté, leszármazottaik továbbra is nagy érdeklődést keltenek. Közéjük tartozik Habsburg Eleonóra...
Lifestyle
A Mérleg a héten közelebb kerülhet annak megértéséhez, hogy miért ismétlődnek bizonyos minták. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A mai nap megmutathatja, hogy a szabadság és az elköteleződés nem feltétlenül zárják ki egymást - olvasd el napi horoszkópod te is!