Komoly betegséggel diagnosztizálták a Szökés sztárját – Régóta sejtette, hogy nagy a baj

Wentworth Millernél tavaly állapították meg a betegséget.

Nehéz időszak áll mögötte

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Wentworth Miller amerikai színész a Szökés című népszerű sorozat főszereplője volt, ő alakította Michael Scofieldet – a legtöbben tehát innen ismerik Millert, aki azonban számos más filmben is játszott, például a Kéjlakban, A Kaptárban, a Buffy, a vámpírok rémében vagy éppen a Vészhelyzetben. A 2010-es évek nem volt számára könnyű, ugyanis többször is tőle volt hangos a sajtó: 2013-ban például felvállalta homoszexualitását, ami igencsak nagy port kavart – a lépésre azért szánta el magát, mert így tiltakozott az oroszországi homofób törvények ellen, és emiatt lemondta a Szentpétervári Filmfesztiválon való részvételt is. Nem sokkal később azt is bevallotta egy rendezvényen, hogy fiatalkorában nagyon rosszul viselte a melegségével járó negatív megítélést: olyannyira nem tudta feldolgozni magát a tényt, hogy más, mint a többiek, hogy többször is öngyilkosságot kísérelt meg, legelőször 15 évesen. Azóta szerencsére a 49 éves színész elfogadta másságát, és remekül érezte magát a bőrében, egészen 2020-ig, amikor is autizmussal diagnosztizálták őt.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!
Egészség
A gyomorrák megelőzésében több tényező játszik szerepet, de az eredmény most valóban sokkoló.
Utazás
Most itt nem arról van szó, hogy nem vettél parkolójegyet!
Home&Design
Ha ilyenkor odafigyelünk a gyepre, tavasszal sokkal szebb, egészségesebb és ellenállóbb lesz.
Sztárok
Zakatol tovább a Házasság első látásra, és a nézők ismét nem elégedettek néhány döntéssel.