Komoly betegséggel diagnosztizálták a Szökés sztárját – Régóta sejtette, hogy nagy a baj
Régóta sejtette, hogy valami nincs rendben vele
Wentworth Miller Instagramon tudatta a nagyvilággal, hogy tavaly hivatalosan is megállapították nála az autizmust. Az eredmény saját bevallása szerint sokkolta őt, de meg nem lepődött rajta, ugyanis már régóta sejtette, hogy valamilyen rendellenessége van. Ahogyan posztjában fogalmazott, a karantén tőle is elvett nagyon sok dolgot, ugyanakkor rengeteget adott is számára a csend és az elszigeteltség. Mint mondja, a hivatalos diagnózist öndiagnózis előzte meg, az orvosok által való diagnózishoz való hozzáférést azonban olyan kiváltságnak tartja, amihez sokan még mindig nem tudnak hozzájutni. Hozzátette még azt is, hogy egyelőre nem tervezi, hogy a betegség szószólója legyen, ugyanis még neki sincs elég információja a rendellenességről, azonban szeretné, ha a hozzá hasonlók tudnák, hogy kaphatnak segítséget, továbbá megköszönte az embereknek, akik az évek során lehetővé tették számára, hogy önmaga legyen és elfogadták őt, ezáltal pedig felfedhette magát.
Dobó Ágnes nem fél megmutatni valódi arcát, követői pedig értékelik is természetes szépségét.