Verebes István üzent Molnár Áronnak: erősen lángol a színházi botrány

Már az első mondatot kifogásolta

Verebes azt írta, hogy Molnár tónusa és „fedett malíciája” olyan körbe sorolta őt, amelyhez a színész-aktivista máskor kizárólag gazemberekhez szól. Verebes elismerte, hogy Molnárnak sok mindenben igaza van az Eszenyi-ügy kapcsán, és megérti az indulatát, hiszen Molnár maga is elszenvedett agresszív vezetői stílust.

Ugyanakkor úgy vélte, Molnár rossz címzettet választott, amikor Máté Gábort kérte számon a nyilvános elszámoltatás hiánya miatt. Szerinte ez inkább a Főváros és Karácsony Gergely felelőssége lenne, hiszen a Vígszínház fenntartója a fővárosi önkormányzat.

Verebes fő kritikája azonban nem ez volt, hanem az, hogy Molnár nem vitatkozik Máté véleményével, hanem egy egész generáció fölött mond ítéletet. A többes szám használatát – „amit képviseltetek”, „amin eddig nevettetek a büfében” – különösen sérelmezte. Úgy érezte, Molnár igazságtalanul általánosít, és olyan embereket is felelőssé tesz, akiknek semmi közük nem volt a visszaélésekhez.

Verebes szerint Molnár nem ismeri az egyes emberek életútját, köztük az övét és Máté Gáborét sem, és nem veszi figyelembe, hogy sokan a rendszerben dolgoztak, nem pedig saját „rendszert” működtettek. A kijelentést – „ennek a rendszernek a létrejöttében vastagon benne vagytok” – határozottan visszautasította.

A levél egyik legélesebb pontja az volt, amikor Verebes Molnár generációváltásról szóló gondolataira reagált. Molnár ugyanis azt mondta: az új generáció „ellenáll”, „új rendszert hoz létre”, és a régieknek „igazodniuk kell, vagy hallgassatok örökre”. Verebes erre úgy válaszolt, hogy ő nem kíván igazodni, és nem fog elhallgatni – „csak majd ha muszáj lesz”. Ezzel lényegében azt üzente: nem fogadja el, hogy a fiatalabb generáció diktálja a feltételeket, és nem tartja helyesnek, hogy a múlt hibáit kollektív bűnként róják fel.

A vita középpontjában továbbra is Eszenyi Enikő ügye áll. A rendezőt több színházi dolgozó vádolta meg bántalmazó vezetői stílussal, és bár Eszenyi bocsánatot kért, Molnár szerint ez nem volt őszinte. A színész úgy fogalmazott: a feltételes mód – „nagyon sajnálom, hogy voltak helyzetek, amikor másokat megbántva végeztem a munkámat” – nem valódi bocsánatkérés. Szerinte Máté Gábor téved, amikor elfogadja ezt a gesztust, és úgy véli, az áldozatoknak kell eldönteniük, hogy elfogadják-e a bocsánatkérést, nem pedig a szakma vezetőinek.

A botrány tehát nem csupán arról szól, hogy ki hogyan látja Eszenyi Enikő szerepét a magyar színházban. Sokkal inkább arról, hogyan viszonyul egymáshoz két generáció: az egyik, amely évtizedekig működtette a rendszert, és a másik, amely most próbálja megváltoztatni. A vita megmutatja, hogy a színházi világban nemcsak művészeti kérdések vannak, hanem hatalmi, etikai és kulturális dilemmák is. A kérdés az, hogy a szakma képes-e úgy lezárni a múlt sérelmeit, hogy közben teret ad az új szemléletnek, és hogy a generációk között kialakulhat-e valódi párbeszéd.

Leadfotó: RTL