Sztárok

Vége a rémálomnak! Elkapták a híres sztár zaklatóját!

Több szempontból sem olyan könnyű az élete a hírességeknek, mint ahogy sokan gondolnánk. A sajtóval még csak-csak megbirkózik az ember lánya – bár erre is láttunk más ellenpéldát, - de a fanatikus rajongókkal már annál inkább meggyűlhet a bajunk.

Jeff Goldblum életét már évek óta retteg egy megrögzött rajongója keserítette meg, aki lépten-nyomon a színész sarkában volt, fellépéseire, nyilvános szerepléseire, sőt mi több, még a lakásába is követte őt. A nő 2001 óta zaklatta Goldbumot, aki többször is a rendőrség segítségét kérte a hölgy távoltartásához.

„Félek Ransom kisasszonytól, komoly fenyegetést jelent számomra” – mondta a filmsztár 2009-ben a bíróság előtt. A nőt pár hónapig pszichiátrián is kezelték, de alig egy évre rá ki is engedték. Ekkor Goldblum ismét a hatóságokhoz fordult: „Az elmúlt tíz évben folyamatosan követett, zaklatott, és fenyegetően viselkedett” – mondta akkor.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Ennek eredményeképpen idén júniusban meg is kapta az ismételt távoltartási végzést, amelyben elrendelték, hogy Ransom a következő három évben 91.44 méternél (100 yard) közelebb nem mehet Jeff Goldblumhoz. Linda azonban képtelen volt távol tartania magát az imádott férfitól, aki hétvégi fellépésére készült a Los Angeles-i Ahmanson Színházban, és újra a közelébe férkőzött.

Ezek után a rendőrség letartóztatta a nőt, és megtiltották neki, hogy bármilyen módon kapcsolatba lépjen Goldblummal vagy az otthona közelében settenkedjen, így a színész végre fellélegezhet. Hát, ha valaki Jeff aztán megtapasztalhatta, milyen egy igazán rámenős nő…

Gondoltad volna? A Harry Potter sztárjára, Emma Watsonra egy sötét erdőben támadt rá őrült rajongója!

Kép: parameter.sk

Oldalak

Sztárok
Sztárok
WhisperTon nemrégiben költözött Japánba, legújabb videójában pedig részletesen megmutatta a követőinek, mennyit költ egyetlen nap alatt a legkülönlegesebb ételekre és italokra Tokióban - a végösszeg...
Lifestyle
Egy teljesen hétköznapi mosogatási szokás hosszú távon komoly károkat okozhat a serpenyődben, pedig némi odafigyeléssel könnyedén meghosszabbíthatod az élettartamát.
Sztárok
Hatalmas port kavart Gallusz Niki és a 23 évvel fiatalabb hip-hop előadó, Pazicski Tibor kapcsolata; a rapper most egyenesen a kamerák előtt vágott vissza a bírálóiknak.
Sztárok
Magyarország kis túlzással a tehetségkutatók hazája, ám egy nemrég feltűnt érdekes videó bebizonyítja, hogy napjaink legelismertebb és legsikeresebb hazai énekesei szinte mind éppen ezekből a...
Sztárok
Alig néhány héttel azután, hogy hivatalosan is lezárult a válása, Tobey Maguire egészen rendkívüli szerepet vállalt volt felesége, Jennifer Meyer esküvőjén. A Pókember-filmek 51 éves sztárja...