Sztárok

Kovács Patrícia és Fenyő Iván újra együtt!

Kovács Patríciát először derült égből villámcsapásként érte, mikor megtudta, hogy ő és egykori osztálytársa, Fenyő Iván vezetik majd a SuperTV2 SuperMokka című reggeli beszélgetős műsorát. Azóta természetesen már volt ideje megbarátkozni a gondolattal.

„Meglepődtem, amikor csörgött a telefonom, hogy szívesen látnának a castingon. Eddig csak vendégként voltam tévéműsorokban és nem is gondoltam magamra úgy, mint tévés műsorvezetőre. Mégis azt éreztem, ez most egy lehetőség, amit ki kell próbálnom. Nagyon izgatott, hogy megtanulhatok egy másik szakmát és jólesett az a bizalom is, hogy rám bízták ezt a feladatot” – mesélte Patrícia.

Kettejük munkakapcsolatat nem újkeletű, hiszen egyeütt játszottak többek között az SOS szerelem és a 9 és fél randi című romantikus filmekben is.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Az színésznő elmondása szerint ő a kíváncsi, minden lében kanál műsorvezetőt fogja megtestesíteni, egykori egyetemi osztálytársa, Fenyő Iván pedig a komolyabb, olykor szurkálódó stílust hozza majd. A műsorvezető páros nem titkolja, mindkettejük számára elképzelhető olyan vendég, akitől tartanak kicsit, de hogy kik azok, természetesen nem árulják el.

„Nyilván az elején ügyetlenkedünk majd, hiszen egy ismeretlen terepen leszünk, de rengeteg segítséget kapunk a csatorna dolgozóitól, a szerkesztőktől a producerekig. Úgy terelgetnek minket már a felkészülésben is, hogy közben elfogadják, hogy a szuverenitásunkból nem akarunk engedni. Ez megnyugtató. A lehető legalaposabban meg akarom megtanulni ezt a szakmát, közben ugyanaz a Kovács Patrícia szeretnék maradni, aki eddig voltam.”

A SuperMokka műsorát Kovács Patrícia és Fenyő Iván mellett a Till Attila - Liptai Claudia és a Lang Györgyi - Váczi Gergő páros vezeti még.

Kép: evocatio.blog.hu

Oldalak

Sztárok
Utazás
Sokan gondolkoznak el azon a magyarok közül, hogy átmennek Ausztriába dolgozni.
Sztárok
Tizenöt év után ismét Liptai Claudia vezette a Mokkát: péntek reggel Henry Kettnerrel debütált a TV2 stúdiójában, majd a Femcafénak mesélt első élményeiről, a közös munkáról és a folytatásról is.
Sztárok
Az RTL 2027-es kínálatában visszatérnek a közönségkedvencek, miközben új realityk, sorozatok és közéleti műsorok is érkeznek. A csatorna több műfajban készül friss tartalmakkal, és új televíziós...
Sztárok
Ókovács Szilveszter egy sejtelmes Facebook-bejegyzésben üzent menesztése után, amelyben egy 2020-as találkozót és Magyar Péterre utaló sorokat idézett fel. Felesége közben nyilvánosan kiállt mellette...
Sztárok
Tizenöt év után tért vissza Liptai Claudia a Mokka stúdiójába. Péntek reggel Henry Kettner oldalán köszöntötte a nézőket, láthatóan felszabadultan, humorral indítva az új korszakot a TV2 reggeli...
Sztárok
A nyolcvanas évek egyik legelbűvölőbb színésznőjéért férfiak milliói rajongtak, ám a világhírnév ellenére végül hátat fordított Hollywoodnak – napjainkban Mia Sara már egészen más életet él.