Felesége elvesztéséről vallott a Jóban Rosszban sztárja: Bozsó Péter először törte meg a csendet Urbán Andrea tragikus halála óta

„Fel voltunk készülve az elvesztésére”
Bozsó Péter a lapnak elárulta, hogy felesége éveken át hősiesen küzdött a betegségével, a család azonban a végén már fel volt készülve a színésznő elvesztésére: „Nehéz volt az elmúlt egy esztendő, de úgy érzem, most jutottunk el oda, hogy kezdünk felállni a padlóról. Kialakítottuk a fiammal az új életünket kettesben, és meg is szoktuk azt” – nyilatkozta a színész, aki családjára és barátaira mindig számíthat, hiszen a közeli hozzátartozók és ismerősök mindenben támogatják őt és fiát, ahol tudnak, segítenek nekik. Bozsót természetesen megviselte Urbán Andrea elvesztése, a gyászban azonban rengeteg erőt adott számára gyermeke és a munkája, hiszen mint mondja, apaként muszáj volt összeszednie magát, ugyanis a fiának szüksége van rá: „Szerencsére jó a kapcsolatunk, barátok is vagyunk, így mindig minden jó és rossz dolgot meg tudunk beszélni. Tudom, hogy teljesen nem lehet pótolni az édesanyját, de érzelmileg igyekszem minden szeretet és törődést megadni neki” – részletezte fiával való kapcsolatát a színész, aki a sorozat befejése óta főként szinkronmunkákat vállal, de játszik néhány darabban is.
Több évre is a rácsok mögé csukhatják a kolumbiai popsztárt, aki nemrégiben azzal került a címlapokra, hogy 10 év együttélés után párja, Gerard Piqué megcsalta őt.






















