Sztárok

Döbbenetes: megverte barátnőjét a világhírű amerikai zenész, letartóztatták őt

Kylie Jenner exe, Tyga most nem ússza meg: megverte barátnőjét, aki posztolta összevert arcáról a képet Instagramon, a népszerű rappert pedig letartóztatták.

Kapcsolati erőszak

Michael Ray Nguyen-Stevenson néven valószínűleg első hallásra senkinek sem ugrik be, hogy kiről van szó, ha azonban azt mondjuk, Tyga, akkor sokan már tudják, hogy az amerikai rapperről beszélünk, akit sokan a mai napig Kyle Jenner exbarátjaként azonosítanak, hiszen viszonylag hosszú ideig alkottak egy párt, pontosabban három évig. A 31 éves zenész már évek óta a zeneiparban tevékenykedik, olyan előadókkal működött már együtt, mint például Chris Brown vagy éppen Justin Bieber, mégsem zenéjével, sokkal inkább extrém megjelenésével és botrányaival került a címlapokra. Az egyik ilyen például az volt, amikor kiderült, hogy modell/sztriptíztáncosnő barátnője várandós, 2012-ben pedig meg is született Tyga első gyermeke, King Cairo, akinek édesanyját a rapper el is jegyezte, végül azonban Kylie Jenner miatt szakítottak. Tyga-nak a rendőrséggel is meggyűlt már a baja: két nő még 2012-ben beperelte az előadót, ugyanis azt állították, a rapper a beleegyezésük nélkül mutogatta mellüket a videóklipben, 2013-ban pedig újra perelte őt egy másik nő szexuális zaklatás, csalás, személyiségi jogok megsértése és érzelmi stressz kialakulása miatt. Nemcsak nők, egy Jason nevű ékszerés férfi is beperelte, mert Tyga állítólag nem fizetett ki neki egy 91 ezer dollár értékű ékszert. Nos, a zenésznek most ismét fizetnie kell bűneiért, ugyanis mindegyik balhája közül talán a legsúlyosabbal kell szembenéznie: volt barátnője azt állítja, Tyga megverte őt, amiről képet is készített.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Ha ezt az akadályt is sikerrel veszed, jogosan lehetsz majd büszke magadra!
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.